Mégis leadják a Petőfi-filmet a tévében, és már azt is tudni, mikor debütál a Most vagy soha

Nem tudni, mennyire lehet hinni a pletykáknak, mivel Rákay Phillip kijelentette, hogy idén a film még biztosan nem kerül fel a Netflixre, és a tévében sem fogják leadni.

Úgy néz ki, mégis mindenki megnézheti a Petőfi-filmet egy országos csatornán

Ugyebár a "Most vagy Soha!" című film a magyar történelem egyik meghatározó eseményét, az 1848-as forradalmat dolgozza fel. A film rendezője Lóth Balázs volt, a forgatókönyvet pedig Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írták.

Ez ugyebár a valaha készült legdrágább magyar film, alkotás a több mint 6 milliárd forintba került. A filmet vegyesen bírálták el a kritikusok. Egyesek dicsérték a látványvilágot, míg mások a történelmi pontosság hiányát és a forgatókönyv gyengeségeit emelték ki.

Bár Rákay Phillip jelezte, hogy idén biztosan nem kerül még fel sehova az alkotás, de a tévében lehet mégis leadják. A galériánkban megmutatjuk, melyik csatornán debütálhat!

„Azt, hogy sikeres volt-e a film, arra térjünk vissza 2048. március 15-én. Ha a forradalom kétszázadik évfordulóján ez a mű az akkori generáció számára is megkerülhetetlen lesz, akkor merem majd kijelenteni, hogy sikerművet alkottunk.” – nyilatkozta anno a Blikknek Szente Vajk aki Rákay Phillip mellet szintén az alkotás producere volt.
Kattints a további képekért!

Rákay Philip igyekezett felhívni az emberek figyelmét, hogy aki idén szeretné látni a Most vagy soha! című blockbustert, annak bizony el kell mennie a moziba.

Leadfotó: Fórum Hungary

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
A frufru lenövesztése türelmet igényel, de ezekkel a technikákkal sokkal könnyebbé teheted ezt az időszakot. A megfelelő stílusok és hajápolási termékek segítségével minden nap jól érezheted magad,...
Lifestyle
Rámosolyog a szerencse a Halakra a pénzügyek terén. Napi horoszkóp.
Sztárok
Ray Krebbs volt a Dallas című sorozat egyik közkedvelt mellékszereplője, akit a valóságban Steve Kanaly személyesített meg. Jóképűsége miatt a színész sokak rajongását elnyerte, ám azt a legtöbben...