Sztárok

Hollywood legújabb üdvöskéje egyik botrányból a másikba keveredik - Ő Rachel Zegler, akit vagy imádnak vagy utálnak

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy Rachel Zegler nevű színésznő, aki tehetségével hívta fel magára a figyelmet – mégis botrányok sorozatába keveredett, gyakran teljesen ártatlanul.

Jogosan lett az egyik legmegosztóbb színésznő?

Rachel Zegler néhány évvel ezelőtt még ismeretlen volt a filmkedvelők számára, mára azonban Hollywood egyik legnagyobb reménységeként tartják számon. A kolumbiai és lengyel felmenőkkel rendelkező amerikai színésznő és énekesnő kivételes tehetségével és lenyűgöző kisugárzásával szerzett magának hírnevet, miközben egyre több nagyszabású produkció főszerepét kapta meg.

Már egészen fiatalon vonzotta a színjátszás világa, és mindössze négyéves korában egy Broadway-előadás inspirálta arra, hogy ezen az úton induljon el. Gyermekkorában családjában elsősorban nővére volt az, aki az éneklésben jeleskedett, így kezdetben inkább más területek, például a divat kötötték le a figyelmét. Azonban amikor először lépett színpadra, gyorsan kiderült, hogy rendkívüli adottságokkal rendelkezik, és egyre többen kezdtek felfigyelni rá.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Sikerét azonban nemcsak elismerések, hanem kritikák és botrányok is kísérik. Több projektje is heves vitákat váltott ki, ennek ellenére mégis bekerült a Disney egyik legújabb élőszereplős remake-jének főszerepébe, amely március 20-tól tekinthető meg a magyar mozikban. De hogyan jutott el idáig a kihívásokkal teli úton?

Kattints a galériára!

Leadfotó: Getty Images / Axelle/Bauer-Griffin

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Kína az első ország, mely kérlelhetetlen szigorral lép fel a rejtett autókilincsek ellen, miután kiderült, hogy azok több halálos kimenetelű balesetért is felelőssé tehetők.
Lifestyle
Kína az első ország, mely kérlelhetetlen szigorral lép fel a rejtett autókilincsek ellen, miután kiderült, hogy azok több halálos kimenetelű balesetért is felelőssé tehetők.
Sztárok
Az 58 éves Stohl András most épp a TV2 párkereső reality-jében szerepel, és bár a produkcióban a szerelmet hajszoló agglegényként láthatjuk, nem szabad elfeledkeznünk, hogy a Jászai Mari-díjas...
Lifestyle
Az idei téli szezonban különösen nagy megterhelés éri a fűtési rendszereket, mely megannyi hátrányos következménnyel is járhat.
Sztárok
Bodrogi Gyula és a nemrég elhunyt Voith Ági hosszú éveken keresztül éltek házasságban - igaz, később szakítottak egymással, s más partnerek oldalán kezdték újra az életüket, barátságuk később is...
Utazás
Az utóbbi napokban ismét havazott Magyarországon, ugyanakkor nem ez a legkellemetlenebb meglepetés, amit az esztendő második hónapja tartogat számunkra.