Veszélyben a házasságuk? Emiatt kapott össze férjével Mádai Vivien
Konfliktus van közöttük
"Zoli nagyon megértő, de nehezen viseli, ha túl sokat dolgozom. Ha őszinte akarok lenni, ez konfliktus közöttünk, mert én imádom a munkám. Nincs baja azzal, ha eljövök forgatni vagy éppen benne vagyok valamiben, csak amit most csinálok, az neki sok. Engem viszont boldoggá tesz, ha pöröghetek" - mesélte a Borsnak a műsorvezető a Micsoda nő! forgatásán, majd hozzátette, ez bizony megviseli a családot.
"A férjemnek csak egy célja van, hogy többet lásson engem. Amikor például mokkázom, egyáltalán nem is találkozunk, mert én este kilenckor lefekszem Zénóval, és ő akkor ér haza. Másnap pedig már otthon sem vagyok, amikor kel. Még nem jutottunk dűlőre, mi legyen a munkáimmal, ez most egy tesztidőszak, hogy mennyit bírunk. A család az első, imádok édesanya lenni, de szeretném, ha az anyaság mellett a munkára is tudnék időt szakítani" - árulta el Vivien.
Eljegyezték Rúzsa Magdit - Ő a szerencsés férfi
Rúzsa Magdi egy szép fotóval és néhány sorral tudatta, hamarosan feleség lesz belőle.