Sztárok

L.L. Junior végleg szakított a feleségével: "Kingával lelkileg kivéreztettük egymást"

A magánélete háttérbe szorult

L.L. Junior nem érzi tragédiának, hogy mostanság kissé háttérbe szorul a magánélete - a gyermeknevelésre persze jelenleg is ugyanúgy nagy hangsúlyt helyez, ahogy korábban. "Most nyugi van, és ezt élvezem is valahol. A gyerekekkel foglalkozom szabadidőmben a legtöbbet, mozizunk, játszunk, hülyülünk. Lacika mindig jön velem, amikor csak tud. Nagyon laza apának tartom magam, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek határok a nevelési elveimben. Nem engedem például hogy csúnyán beszéljen, s noha telefonja van, erősen le van korlátozva, mit csinálhat rajta, nagyon féltem a kártékony internethasználattól például "- magyarázta a rapper, majd hozzátette: "Lacikával sokat imádkozunk együtt. Gondolunk azokra, akik már nincsenek velünk. Dávidkára is együtt emlékezünk. Hálás vagyok édesanyámnak a gondoskodásért, az elhunyt menedzseremnek a karrieremért és a saját fiamnak, hogy emlékeztet a hibáimra, de magamnak is hálával tartozom azért, hogy kitartóan küzdöttem és minden nap küzdök a jobb életért. Az összes exemnek is hálával tartozom, amiért együtt megélhettünk magaslatokat és mélységeket, és a "next"-jeimnek is előre hálás vagyok, mert ők a leginspirálóbb múzsáim. Csodálom a női nemet, és az anyukákat, akik által lettem apa, noha Dávidka már nincsen köztünk, nagyon büszke vagyok a kilencéves Lacikára, és a kis Lilire is."

L.L. Junior 2016-ban tett pontott Hopp Csillával való kapcsolata végére. A korábbi szerelmeseknek két közös gyermekük született. A híresség Körtvélyessy Kingával való párkapcsolata kezdetben felhőtlennek tűnt, 2020 szeptemberében közös gyermekük is világra jött, később mégis egyre több viharfelhő árnyékolta be a nászukat.

Mivel édesanyja vietnami származású, így Szilágyi Szilvit sokszor cikizték az iskolában mandulavágású szeme miatt. Caramel felesége most elárulta: annyira padlóra került, hogy az öngyilkosság gondolata is felötlött benne.

Leadfotó: Instagram / l.l.junior

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...