Lehallgatták Lagzi Lajcsi társát - Ezért került előzetesbe a mulatós sztár
A Blikk információi szerint a nyomozók annak idején lehallgatták Lajcsi üzlettársát, Cs. Csabát, és az ügyvédek szerint itt követtek el hibát, ugyanis ezt a fajta bizonyítékot nem lehetett volna felhasználni a mostani, vesztegetési ügyben. Ennek fényében Lagzi Lajcsi bizakodva várja a fejleményeket, mert lehet, hogy mégis otthon tölti a karácsonyt.
Hamarabb szabadulhat
"A nyomozók lehallgatták Cs. telefonbeszélgetéseit is, csakhogy Lajcsi ügyvédje szerint egy teljesen másik eset kapcsán figyelték meg, s emiatt nem lehetett volna felhasználni a lopási, vesztegetési ügyben" - olvasható a mai Blikkben.
A lehallgatás miatt került tehát előzetesebe Lagzi Lajcsi, és erre hivatkozva helyezhetik szabadlábra is. Lajcsi ügyvédje szerint az ügyészségi vádiratban eltúlzott a bűncselekmény minősítése, ezért a bíróság felülbírálhatja az október 22-én meghosszabított előzetes letartóztatást.
"Kilencoldalas fellebbezést nyújtottunk be, ugyanis a gyanúsítás legsúlyosabb állításai, érvei nem állnak meg. Meggyőződésem, hogy Lajos bűncselekményi minősítése is alacsonyabb lesz, ha az illetékesek kiértékelik a beadott dokumentumokat. Ebben az esetben pedig megszüntethetik az előzetes letartóztatást, és az ünnepekre otthon lehet" - mondta a napilapnak a zenész ügyvédje, Berényi András.
Oszd meg a cikket másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Szomorú! - Ezért tört össze lelkileg Lagzi Lajcsi