Keresztes Ildikó kitálalt - Így reagált a plasztikás vádakra
A mosoly
"Gyerekkorom óta csikorgatom a fogaimat. Akkor ezzel nem foglalkoztak az orvosok, nem mondták, hogy ez baj, hogy annyira elkopnak majd, hogy használhatatlanná válnak. Szerencsére még egészségesek a fogaim, de, ha még egy évet várunk, valószínűleg már baj lett volna. Gyökérkezelés, korona mindegyikre, ezt nem akartam megvárni, ezért az orvosommal a megelőzés mellett döntöttünk, és tényleg szinte az utolsó pillanatban kezdtük el a kezelést" - árulta el Ildikó, aki magáról a beavatkozás részleteiről is beszélt és hozzátette, szerinte egy előadóművésznek muszáj dekoratívnak lennie, és odafigyelnie magára.
"Egy színpadi embernek kutya kötelessége harmonikusan kinézni! Nem arról van szó, hogy nem viselem el a korosodást, ezért mindent megváltoztatok magamon, bár ha így, ötven fölött plasztikáztatnék, ahhoz sem lenne senkinek semmi köze" - fogalmazott a sztár, továbbá kiemelte azt is, hogy az ajkait se töltette fel, a megváltozott külső mind a harapásemelő sínnek köszönhető, ami szükséges volt a beavatkozáshoz.