Hihetetlen, milyen néven becézi Kamilla Károlyt: ilyen szokatlan és fura nevet adott a királyné férjének

Mindig is kíváncsi voltál arra, hogyan nevezi imádott férjét Kamilla királyné? Nos, az egyik sasszemű, kiváló szájról olvasó szakértőnek hála ez is kiderült a minap.

Még mindig odavannak egymásért

Kamilla és Károly szerelme botrányosan indult annak idején, ám mára a köztük lévő kapcsolat már legendássá vált: senki sem gondolta volna, hogy így lesz, de az újdonsült királyi pár immár több éve együtt van, és jóban, rosszban kitartanak egymás mellett, teszik mindezt a legnagyobb boldogságba. Pedig a családi viszályok és egyéb körülmények igencsak megnehezítik és próbára teszik a házasságukat, mégis, az évek alatt egymás egyetlen fix pontjaivá váltak a legnagyobb káosz közepén, így talán nem is olyan meglepő, hogy egymás iránt érzett szerelmük sem múlt el, sőt mi több, talán nagyobb lánggal ég, mint valaha. És bizony még egy uralkodópárnak is vannak átlagos szokásai, ilyen például az, hogy becenevekkel illetik a másikat, ezzel kedveskedve és kimutatva érzelmeiket. És hogy hogy becézi Kamilla férjét? Galériánkból megtudhatod, milyen furcsa becenévvel illeti Károlyt az ő királynéja!

Június 17-én rendezték meg a Trooping the Colourt, amit az aktuális uralkodó hivatalos születésnapjának is neveznek, így a brit királyi família a minap nagyot ünnepelt, hiszen ez volt hosszú idő óta az első alkalom, hogy az ünnepség nem Erzsébet, hanem Károly tiszteletére került megrendezésre.
Kattints a további képekért!

Vilmos szívében egyetlen lánya igencsak különleges helyet foglal el, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az imádni való becenév, amit a herceg adott Saroltának.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Húsvét táján mindig megnövekszik a tojás iránti kereslet, aggodalomra azonban semmi ok, ellátási problémával az idei esztendőben sem kell számolni, viszont ennek ellenére sem ajánlatos az utolsó...
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...