Kitálalt Jákob Zoli exe: valójában ezért szakítottak a milliárdossal

Jákob Zoli és Hajnal Betti között rengeteg volt az ellentét, amit már nem viselt el a kapcsolatuk.

Jákob Zoltán exe nem a pénz miatt szeretett bele a milliárdosba

Rengetegen követték a Nagy Ő új évadát a TV2-n, amiben Magyarország 39. leggazdagabb embere, Jákob Zoltán kereste maga mellé a tökéletes partnert. A fináléban ugye már csak két lány maradt, Nati, valamint Betti, de a milliárdosnak meg kellett hoznia a döntést, akármennyire is nehéz volt.

Végül Jákob Zoltán szíve választottja a 31 éves Hajnal Betti lett. Csodás hónapokat töltöttek együtt, de mégsem tudták egyben tartani a kapcsolatukat.

A milliárdos végül úgy döntött, hogy szakít a lánnyal, de mint kiderült, inkább közösen hozták meg ezt a döntést. Jákob Zoli miután hazaérkezett a dubaji kiruccanásából, vacsorára hívta Bettit, ahol egy hosszas beszélgetéssel véget vetetettek a kapcsolatnak.

Most Hajnal Betti is hosszasan kifejtette, hogy mi volt a probléma, amiről a galériánkban le is rántjuk a leplet.

A Crystal Nails feje azóta ismét elutazott, hogy kiheverje a szakítás fájdalmait és az Indiai-óceánhoz, Mauritiusra vezetett az útja. Közben Hajnal Betti is igyekszik folytatni az életét. Szerette volna, ha ez a kapcsolat működik, de egy idő után nagyon kiütköztek a különbségek.
Kattints a további képekért!

Azt eddig is tudta mindenki, hogy Jákob Zoltán imádja a luxust.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.
Lifestyle
Amennyiben a Kos előléptetésre vágyik, ma hozza fel a témát a főnökének. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok mítosz kering arról, hogy az ember rövid időn belül el fogja veszíteni a haját, ha nem visel sapkát a hideg időszakban.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.
Sztárok
Marsi Anikó nem olyan rég az exével is farkasszemet nézett a Legyen Ön is milliomosban, mivel ugye Palik László vezette a műsort.
Lifestyle
A Meta nem nagyon reklámozta, hogy egy ilyen funkciót akarnak bevezetni az Instagramnál karácsony körül. Természetesen nem csak most, hanem végig elérhető lesz.