Sarka Kata elárulta, mit gondol Magyarország Szépéről: „Engem nagyon emlékeztet Kulcsár Edinára” – Interjú

Lapunk a Magyarország Szépe - Miss World Hungary verseny döntője után kérdezte Sarka Katát, illetve a zsűri néhány tagját arról, mi a véleményük az idei győztesről, Katzenbach Andreáról.

A következő állomás: a világversenyen

Tegnap este újra megválasztották Magyarország Szépét; idén a zsűri szavazatai alapján a 23 esztendős Katzenbach Andrea lett a győztes, aki amellett, hogy mostantól egy éven át a Miss World Hungary cím birtokosának mondhatja magát, képviseli majd hazánkat a nemzetközi Miss World világdöntőn. A színvonalas, megkapó és látványos gálaműsor nézői rengeteg izgalmas pillanatot követhettek figyelemmel a Duna élő közvetítésében: a fitt tourban a legendás Aranycsapat újragondolt mezét viselte a 15 versenyző, a kreatív tourban pedig egy-egy magyar divattervező esküvő-ihlette ruhakölteményét. Az estélyi ruhás bevonuláson Richard Demeter, míg a nemzeti touron a Winona Couture erre az alkalomra készített, nemzeti motívumokkal díszített darabjait láthatták a nézők, végül Extra produkcióként Csepregi Éva és Végvári Ádám Neoton Família-slágerválogatással tette még emlékezetesebbé a show-t. Az est fénypontja természetesen a koronázási ceremónia volt, melynek végeztével lehetőségünk nyílt beszélgetni Sarka Kata versenyigazgatóval, valamint a zsűri néhány tagjával, akik elárulták, mit szóltak Andrea győzelméhez, valamint azt is, szerintük mi lesz a királynő legnagyobb előnye a világversenyen.

A teljes interjút az alábbi videóban hallgathatod meg:

Katzenbach Andrea lett Magyarország Szépe 2024-ben, a két udvarhölgynek Cseh Jázmint és Horváth Alexandrát választotta a szakmai zsűri – a három fiatal nő először a Femcafe.hu-val osztotta meg, hogyan érzi magát percekkel a döntő után.

Leadfotó: MTI/Hegedüs Róbert

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Azt hitted, hogy a mosógép a legnagyobb áramfaló a háztartásban? Pedig van egy készülék, ami akár hatszor annyi energiát is fogyaszthat – és szinte minden otthonban ott van!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...