Hofi Géza 36 éven át rajongott első nagy szerelméért: legendás románcuknak csak a halál vethetett véget

Hofi Géza mindössze 23 éves volt, amikor kimondta a boldogító igent első feleségének, Vnoucek Margitnak. Rajongásig imádták egymást, szerelmüknek pedig végül az asszony halála vetett véget.

Az érzelmekkel nem viccelt

Hofi Géza 1936-ban látta meg a napvilágot Budapesten: a szülei üzemvezetőként dolgoztak, nagyapja pedig Rácalmáson volt községbíró. Általános iskolai tanulmányait Kőbányán végezte, az érettségi után pedig eldöntötte, hogy a színművészetire adja be a jelentkezését, ám próbálkozásai háromszor is sikertelennek bizonyultak. Mivel a színpadról szőtt álmait eleinte nem tudta megvalósítani, hamarosan a Kőbányai Porcelángyár munkatársa lett, innen iratkozott be később Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, emellett pedig a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában játszott. Az ötvenes évek végén Jászberényben teljesített katonai szolgálatot írnoki beosztásban: ez idő alatt ismerte meg első feleségét, Vnoucek Margitot, aki halála napjáig hűen támogatta őt mindenben. További részletek a galériában!

1959-ben még senki sem gondolta, hogy Hofi hamarosan a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb alakja lesz, sőt, még talán szeretett felesége sem, akinek abban az évben fogadott örök hűséget.
Kattints a további képekért!

Eperjes a nyolcvanas években még parodistaként képzelte el a jövőjét, Hofi - az ország akkori legnagyobb nevettetője - azonban nem volt elragadtatva a színészpalánta teljesítményéről.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.