Sztárok

Elhunyt William Friedkin, Az ördögűző rendezője

A neves hollywoodi mozidirektor 87 éves volt.

Megújította Hollywoodot

Nyolcvanhét esztendős korában meghalt William Friedkin amerikai filmrendező, Az ördögűző és a Francia kapcsolat direktora - adta hírül a Variety. Friedkin hétfőn veszítette életét Los Angelesben. Utolsó filmjét, a Kiefer Sutherland főszereplésével készült Zendülés a Caine hadihajón címűt a közeljövőben fogják bemutatni.

A rendező a hatvanas évek derekán költözött Hollywoodba, az évtized második felétől kezdve készített nagyjátékfilmeket. A Hollywoodi Reneszánsz (1967-1975), illetve Új-Hollywood (1975-1980) periódusának megkerülhetetlen figurájaként számos nagyhatású, művészileg és pénzügyileg egyaránt sikeresnek mondható moziklasszikust jegyzett - ilyen volt például az 1971-es bűnügyi opusz, a Francia kapcsolat, melyért megkapta első és egyetlen rendezői Oscar-díját, valamint Az ördögűző (1973), a modern horror egyik alapműve, mely később műfajteremtőnek bizonyult. 1977-ben elkészítette A félelem bére (1953) című francia filmklasszikus remak-jét, 1980-ban a Portyán című thrillert forgatta Al Pacino főszereplésével, de ismert filmjei közé tartozik az Élni és meghalni Los Angelesben (1985), a Tizenkét dühös ember (1997) modernizált verziója, A bevetés szabályai (2000) és a Gyilkos Joe (2011) is.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Christmas
Szeretnéd tudni, mit tartogat számodra az idei karácsony? Most könnyedén kiderítheted! Csak pillants a képre, és az első három szó, amit észreveszel, megmutatja, mire számíthatsz az ünnepi időszakban...
Egészség
A C-vitamin szedése nagyon fontos a téli hónapokban, viszont ennél is meg kell húznunk a határt, különben kellemetlen panaszokba futhatunk bele.
Christmas
A piaci kereskedők előrejelzése alapján idén a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett – közölte az MTI.
Home&Design
2025 legtrendibb hálószobai eleme nem csupán divatos, hanem valódi forradalmat hoz az alvás és az ébredés világába.
Lifestyle
A szakértők szerint ennek az italnak számos jótékony hatása van szervezetünkre nézve, de csak akkor, ha a megfelelő időpontban fogyasztjuk.
Sztárok
Murphy legidősebb fia néhány nappal ezelőtt kérte meg Lawrence lányának a kezét. Mondanunk sem kell, mindkét világsztár repes a boldogságtól.