Szőke bombázó lett az X-akták sztárjának lányából – és még kiköpött édesapja is West Duchovny

A Fox Muldert alakító David Duchovny lánya nemcsak gyönyörű, de ráadásul apja nyomdokaiba is lépett. Sose találnád ki, hogy miben debütált először West Duchovny!

David Duchovny-t leginkább csak Fox Mulder FBI-ügynökként ismerjük, aki megszállottan próbálta bizonyítani az idegenek létezését az X-aktákban az 1990-es és a 2000-res évek elején. Később feltámasztották a sorozatot 2016 és 2018 között, ami plusz két filmet is kapott. Ugyanakkor volt egy másik népszerű sorozata, a Kaliforgia 2007 és 2014 között, amiben Hank Moody írót alakította. Mindkét szerepéért besöpörhetett egy-egy jól megérdemelt Golden Globe-díjat. Ugyan kevésbé szólt akkorát, mint a már említett sorozatok, de vezető producerként és főszereplőként is részt vett az Aquarius (2015–2016) című történelmi drámasorozat elkészítésében. De nemcsak a producerkedésben bizonyult tehetségesnek: van két irodalmi diplomája, három könyve, plusz két albuma, ugyanis még énekel is! Nemcsoda, hogy egy időben bolondultak érte a nők, ám a probléma az volt, hogy a filmcsillag is értük, és ez tette tönkre a házasságát.

Kattints a galériára!

1997-ben házasodtak össze - megismerkedésük után 8 héttel - Téa Leoni színésznővel, és két évvel később meg is született első gyermekük: Leoni Madelaine West Duchovny. 2002-ben érkezett a második csemetéjük: Kyd Miller Duchovny. Végül a páros házassága igencsak megromlott a színész szexfüggősége miatt, aki vállalta, hogy rehabilitációra megy. A terápia után egy ideig úgy tűnt, hogy egyenesbe jönnek, de végül mégiscsak szakítottak 2011-ben, és három évvel később el is váltak.
Kattints a további képekért!

Dack Rambo 1994-ben, mindössze 52 esztendősen távozott az árnyékvilágból. A biszexualitását mindig gondosan titkoló színész, aki a Dallasban Jack Ewing szerepét alakította, az AIDS áldozata lett.

fotó: gettyimages.com/Frazer Harrison

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.