A 80-as évek szexszimbóluma volt, ma már 77 éves: Charlie szexi angyala legalább 25 évet letagadhatna a korából, így néz ki ma

Jaclyn Smithen egyszerűen nem fog az idő vasfoga: a színésznő idén októberben már a 77-et töltötte, mégsem néz ki többnek 50-nél.

Vajon hogy csinálja?

A 115 részből álló amerikai bűnügyi tévésorozat 1976-ban kezdte meg hódítását: a Charlie angyalai című produkció öt évadja alatt olyan sikerre tett szert, amire maguk az alkotók sem számítottak. Nem meglepő hát, hogy a sorozat szereplői is egy életre megalapozták karrierjüket, és egy világ kedvenc angyalaivá vált a három, rendőrakadémiát végzett nő, Sabrina, Jill és Kelly. Utóbbi volt a nézők talán legnagyobb favoritja, nem véletlenül, hiszen a Kellyt megformáló Jaclyn Smithnek külsejének köszönhetően óriási előnye volt a többiekhez képest, hogy belopja magát az emberek szívébe. Karrierje csúcsán tehát ő volt a nagybetűs szexszimbólum: minden nő szeretett volna úgy kinézni, mint ő, a férfiak pedig gyakorlatilag a lábai előtt hevertek. Nos, ez a mai napig így van, ugyanis a színésznő 77 évesen is ragyog: bombaformában van, fiatalságának titkát pedig emberek ezrei próbálják megfejteni. Egy biztos: Jaclyn egyszerűen fantasztikusan néz ki, simán letagadhatna legalább 25 évet a korából – galériánkban mutatjuk!

A zsidó, ír, angol, walesi és skót felmenőkkel rendelkező színésznő kezdetben balerina szeretett volna lenni, ám ehelyett modellkedni kezdett, majd a filmezés világa ragadta őt magával.
Kattints a további képekért!

Eduárd wessexi gróf és Zsófia grófné lánya exotrópiával jött a világra, ám ez semmit sem vesz el természetes szépségéből.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok. A rajongók érzelmesen búcsúztak az úszótól, de fel voltak rá készülve, hogy eljön ez a pillanat.
Lifestyle
Ahogy a kutyák példát mutatnak a feltétel nélküli szeretetben, úgy taníthatnak meg minket arra is, hogyan legyünk jobb társak az élet minden területén.
Lifestyle
Két varázslatos, empatikus jegyről van szó, akik szinte magnetikusan vonzzák a nárcisztikus személyiségeket.
Lifestyle
Zendaya megosztotta rajongóival kedvenc salátareceptjét, ami kiváló választás lehet a rohanós napokra, ráadásul bár nagyon laktató ás tápanyagdús, egy dekát sem fogsz hízni tőle!
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...