Kiderült: ezért kellett meghalnia Leonardo DiCapriónak a Titanicban

Hollywood történetének egyik legmodernebb, legdrágább, s egyben legmagasabb bevételű filmje az egész világgal megismertette Kate Winslet és Leonardo DiCaprio nevét. A Titanic közel 25 év után is ugyanolyan töretlen sikernek örvend, mint a megjelenésekor, ám ez még nem jelenti azt, hogy hibátlan lenne.

Tényleg szükség volt Jack halálára?

Az 1997-ben bemutatott Titanic az a film, amire túlzás nélkül mondhatjuk, hogy mindenki látta legalább egyszer az életében. Persze az már más kérdés, hogy megoszlik a nézők között a tetszés-nemtetszés aránya, no meg – mint ahogyan azt egy korábbi cikkünkben is bemutattuk – a nagy siker ellenére tele van filmes bakikkal, de az tény, hogy James Cameron mára ikonikussá vált produkciója 11 Oscar-díjat zsebelt be, a befektetett munka, valamint a rengeteg pénz pedig sokszorosan megtérült. A cselekmény szerint Rose DeWitt Bukater, illetve Jack Dawson, két különböző társadalmi osztály képviselői egymásba szeretnek a hajó végzetes, 1912-es első útján: a két fiatal tragikus története mind a mai napig képes könnyeket csalni a szemekbe, ám vannak, akik finoman szólva koránt sem elégedettek a film lezárásával, időről-időre ugyanis felmerül a kérdés, hogy valóban szükség volt-e Jack drámai halálára. Nos, mivel a nézők nagy részét még ma sem hagyja nyugodni a kérdés, Cameron úgy döntött, magyarázatot ad az egyébként logikátlannak tűnő döntésre. Részeletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Talán nincs ember, aki ne hallott volna Edward John Smith kapitányról, aki a közvélekedés szerint hősi halált halt a Titanic nevű óceánjárón. Egyes feltételezések szerint azonban a kapitány mégsem lelte halálát a tragikus éjszakán.

Leadfotó: Facebook/ Titanic

Oldalak

Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.