Ezért nem szeretne gyereket Borbély Alexandra
A Testről és lélekről főszereplője őszintén beszélt a gyerekvállalásról.
Teljesen másra vágyik
A színésznő a Spektrum Home Tesztbeszéd című műsorának hétfői adásában mesélt arról, hogy most egyszerűen nem férne bele az életébe, hogy csak úgy elmenjen szülési szabadságra.
"Nagyon szeretnék gyereket, és mindig úgy gondolkodtam, hogy ha vágyom rá, akkor beindítom a projektet. Most mégis az történt, hogy megkaptam ezt a díjat, amit valószínűleg az életben már többször nem fogok, és ez egy olyan hullámot hozott, amit meg kell ülni. Sok ajánlatot kaptam külföldről is, ezért egyszerűen muszáj leforgatni ezeket a filmeket, miközben teljesen másra vágyom" – mondta Borbély Alexandra.