Sztárok

5 alulértékelt Anthony Hopkins-film, amit bűn lenne kihagynod

Még a legnagyobb filmszínészek életművében is találhatunk olyan gyöngyszemeket, melyekről a nagyközönség - kissé igaztalan módon - elfeledkezett. Most Sir Anthony Hopkins filmográfiájának "vakfoltjait" térképezzük fel.

86 évesen is Hollywood élvonalában

Sir Anthony Hopkins 86 évesen is Hollywood egyik legnagyszerűbb színészének számít. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint a puszta tény, hogy a walesi származású világsztár 2021-ben, 83 esztendős korában újabb Oscar-díjjal gazdagodott: Az apa című, a demencia kényes témáját feszegető kamaradrámában nyújtott alakításáért kapta meg az aranyszobrot (és mellette még seregnyi más szakmai kitüntetést is). Ez már csak azért is imponáló teljesítmény lett, mert hivatalosan is Hopkins a legidősebb színész, akit a legjobb férfi főszereplő kategóriájában Oscarral tüntettek ki. (Első aranyszobrát 1992-ben, A bárányok hallgatnak című kultikus pszichothriller Hannibal Lecter-alakításáért zsebelte be, vagyis a két kitüntetés között 29 esztendő telt el.)

Minden nagy színésszel előfordul, hogy egy-egy színvonalasabb, jobb sorsra érdemes alakításáról a közönség - kissé igaztalan módon - megfeledkezik. Maga Hopkins sem kivétel. Merüljünk hát el a színésznagyság fantasztikus életművében, és emeljünk ki néhány gyöngyszemet, amit bármikor érdemes újranézni! Tarts velünk!

Zorro álarca (The Mask of Zorro, 1998, r,: Martin Campbell) Anthony Hopkins mint Zorro? Elsőre különös párosításnak tűnik, már csak azért is, mert a világítóan kék szemű walesi színészről nehéz elhinni, hogy titokban álarcos igazságosztóként kalandozgató spanyol nemesúr, de Hopkins szokásosan elegáns, szuggesztív játékának köszönhetően létrejön az illúzió. A Zorro álarca - bár az ítészektől és a nagyközönségtől annak idején kapott hideget-meleget egyaránt - humoros, jó ritmusú klasszikus kalandfilm, nagyszerű látványvilággal (azóta is kevés hollywoodi film készült, melyben ennyire ütősre sikeredtek volna a vívásjelenetek), kiváló színészekkel (Hopkins mellett a fiatal Catherine Zeta-Jones és Antonio Banderas is fontos szerephez jut) és pazar zenei aláfestéssel.
Kattints a további képekért!

Donald Sutherland sosem volt az a főszereplő típus, de mindig kiemelt mellékkaraktereket játszott többnyire a filmekben. Most kiválogattuk, hogy a közönség szerint melyek voltak a legjobbak.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.
      Sztárok
      Meghan Trainor 2014-ben robbant be a köztudatba és egy csapásra nagy népszerűségre tett szert, a napokban azonban nem zenei karrierjével hívta fel a figyelmet, hanem azzal, hogy látványos...
      Lifestyle
      Szánj néhány percet erre a rendkívül egyszerűen és könnyen kivitelezhető tesztre, hiszen hamar kiderülhet belőle, hogy kell-e tartanod a korai halálozás veszélyétől.