20 éves az Amerikai pite - Így néznek ki ma a népszerű vígjáték szereplői
Előtte-utána fotókon mutatjuk a végzős gimnazistákat megformáló színésznőket és színészeket.
A tinivígjáték, amit mindenki imádott
Nehéz elhinni, de idén már két évtizede, hogy napvilágot látott az Amerikai pite filmsorozat legelső része. Az 1999-ben indult szériának eddig négy része jelent meg, az utolsó mozi 2012 áprilisában debütált, de készült még négy másik spin-off is, amelyek valamilyen formában kapcsolódtak az eredeti sztorihoz. A jól ismert gimnazisták azóta mind felnőttek, így a történet folyamatosan alakult az elmúlt években, megmutatva azt, amit csak kevés vígjáték tudott úgy, ahogyan ez a széria: az emberek belső vívódásait a szerelemről és a szexről.
Korábban felreppent a hír, hogy a kerek évfordulóra egy ötödik résszel is előállnak az alkotók, amelyet az eredeti szereplőgárdával forgatják, de ez végül meghiúsult. Ennek pótlásaként készítettünk egy összeállítást arról, hogyan néznek ki ma a kultikus mozifilmek szereplői.