"A Való Világ a szívem csücske"- interjú Liluval

Kovalcsik Ildikóval, azaz Liluval beszélgettünk.

Jogi egyetemre jártál, mégis a tévézés mellett kötöttél ki. Hogy kezdődött a karriered?

Lilu:
Egy válogatásra kísértem az egyik fiú barátomat, majd a helyszínen kiderült, hogy nemcsak fiút, hanem lányt is keresnek. Mondták, hogy álljak be én is, és megpróbáltam: így kerültem a Z+-hoz, majd a Való Világ egyik műsorvezetője lettem, ami egy hatalmas váltás volt, hiszen az egy sokkal nagyobb csatorna volt, hatalmas stúdióval, sok kamerával, és sokkal több embernek szólt a tévéműsor. A jogi egyetemnek akkor lett volna értelme, ha egyből az egyetem elvégzése után elkezdek gyakornokként dolgozni, de az már nagyon régen volt, azóta teljesen másfelé tértem el. A tévézésre úgy tekintek, mint a szakmámra, így nem is gondolkodom, hogy bármi másba belekezdjek.


Balázzsal már a Z+-nál is együtt dolgoztatok, milyen a kapcsolatotok?

Lilu: Nagyon jó a kapcsolatunk, több mint tíz éve kezdtünk el együtt dolgozni, abszolút jól kijövünk. Szeretek vele műsort vezetni, felszabadító és egyben szórakoztató partner.


Több műsorban is feltűntél. Melyiket szeretted a legjobban vezetni?

Lilu: Mindegyiket másért szeretem: nagyon jó volt Argentínában forgatni, Buenos Aires-ben nagyon szerettem a Rettegés fokát, a Való Világot pedig különösen szeretem, a szívem csücskében van. Nagyon örültem, hogy újra indult, hiszen már évekkel ezelőtt is nagyon szerettem csinálni. Remélem az ötödik szériában is én kapom azt a megtisztelő feladatot, hogy vezessem a műsort. De én minden műsort szeretek, a Reggelit azért jó csinálni, mert egy teljesen más, kötetlen műfaj. Azért nem tudok kedvencet mondani, mert mindig azt szeretem, amit éppen csinálok, és abban merülök el.

A VV4-ben volt kedvenc karaktered?

Lilu: Az embernek mindig változik a műsor folyamán a kedvence: van, hogy az ember valakit jobban megkedvel, utána rájön, hogy mégsem annyira szimpatikus, szóval ez folyamatosan változik. De olyan, akivel tartom a kapcsolatot, olyan nincsen, mivel nem nagyon szoktam játékosokkal közelebbi kapcsolatba kerülni.


Idén téged illetet a legjobb műsorvezető cím, és egy ismert pezsgőmárkának képviselésére téged kértek fel. Szerinted minek köszönhető, hogy ilyen sikeres vagy?

Lilu: Gondolom, szeretik a nézők, ahogy dolgozom, és ahogyan megismertek a tévében. Már évek óta a képernyőn vagyok, nagyon sok műsort csináltam. Nagyon megtisztelő egy ilyen márkának - Freixenet - az arcává válni. Örültem, hogy velük dolgozhatok: egyrészt nem vagyok egy nagy iszogatós, az egyetlen, amit nagyon szívesen megiszom, az a pezsgő, ráadásul a rosé pezsgő a kedvencem ebből a márkából: imádom, isteni finom női ital, ráadásul ez egy nagyon prémium kategóriájú alkohol.

A sok munka mellett jut időd a családodra?

Lilu:
Össze tudom hangolni a magánéletemet és a munkám, hiszen nagyon szerencsés helyzetben vagyok, egyrészt a Való Világban hiába dolgoztam majdnem minden nap, de este kezdődött - mivel élő műsor -, ezért délutánig szabad voltam, addig együtt tudtam lenni a picivel. Másrészt családon belül is össze tudjuk hangolni: a férjem rengeteget segít, és az anyukám is. Jelenleg pedig csak a Reggeliben dolgozom, ahol reggel 9-kor végzem, és 10-re otthon vagyok. Ezen a nyáron biztos, hogy csak a Reggeliben láthatnak a nézők, hiszen nagyon sokat dolgoztam, mivel a VV4 után rögtön kezdődött a Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsor, tehát ez egy nagyon hosszú időszak volt.

 

Hogyan tartod formában magad?

Lilu: A Való Világ alatt nagyon sokat fogytam, ami több mindennek köszönhető. A szabadidőmet inkább a családdal töltöm, így nem sok időm jut edzeni, de odafigyelek az étkezésemre, és a gyerek után is nagyon sokat mászkálok, aminek köszönhetően szinte észrevétlenül szaladnak le a kilók.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.