6 hónapig nem akar inni Gesztesi Károly – A színész teljesen kicserélődött izraeli útja óta
Az elmúlt napokban mindenhol arról lehetett olvasni, hogy a színész a vesztébe rohan, alkoholproblémái ugyanis egyre súlyosabbak. Legfrissebb nyilatkozatai azonban arról árulkodnak, időben sikerült felismernie a helyzet komolyságát, mert változtatni szeretne. Olvasd el, hogyan!
Napi három üveg bort iszik
Az 52 éves Gesztesi Károly nem titkolja, akár napi három üveg bort is képes elfogyasztani. Míg ő ezt teljesen hétköznapi dolognak tartja, az addiktológus szerint ez már alkoholizmus, ami hatással lehet a beteg memóriájára, és amely állandó zavartságot okozhat. Állítólag az alkohol volt az oka a győri botránynak is, amikor a színész a városba még megérkezett, ám a színházba már nem, így miatta maradt el az aznap esti előadás.
Hidegen hagyják a negatív kritikák
A Blikk munkatársainak sikerült elérnie a színészt, aki azt nyilatkozta, egyáltalán nem törődik a negatív kritikákkal, mert számára csak az a fontos, hogy jól érezze magát a bőrében. Gesztesi azt is elárulta, májusig nem szeretne új dolgokba fogni, addig pedig még van ideje kitalálni, mely színdarabokban és filmekben akar részt venni.
Lapozz a cikk folytatásáért és tudd meg, mit mondott Gesztesi az alkoholproblémáiról!