Recept

Szezámmagos húsgolyó avokádós salátával

Ez a recept azoknak való, akik igazi ínyenceknek számítanak. A szezámmagos húsgolyó tökéletesen passzol az avokádós salátához. Nem telít el, teljesen egészséges, ráadásul nem kell órákat tölteni a konyhában.

Hozzávalók

  • Tetszik az oldal?
    Nyomj itt egy nagy
    Tetszik-et és gyere
    máskor is!
    2 avokádó
  • 40 dkg paradicsom
  • 2 zöldcitrom leve
  • 4 gerezd fokhagyma
  • gyömbér
  • 2 szál póréhagyma
  • 4 szál koriander
  • 40 dkg darált csirkemell
  • 1 tojás
  • 4 evőkanál szezámmag
  • olaj
  • 5 dkg feta sajt
  • salátalevelek a tálaláshoz

Elkészítés

Az avokádót hámozzuk meg, vágjuk félbe, és távolítsuk el a magjait. A húsát kockázzuk fel, és öntsünk rá citromlevet. A paradicsomot mossuk meg, és vágjuk negyedekre. A többi zöldséget is tisztítsuk meg, a póréhagymát vágjuk karikákra, a fokhagymát és a gyömbért pedig reszeljük le. Ezeket a hozzávalókat mind keverjük össze, majd ízesítsük sóval, borssal és finomra vágott korianderrel. A húst keverjük össze a tojással, ízesítsük sóval és borssal, majd formázzunk belőle golyókat, végül forgassuk bele a szezámmagba. Süssük ki forró olajban, majd tegyük rá egy tálba kirakott salátaágyba. Dobáljunk rá kockára vágott fetát, tegyünk mellé az avokádós salátából, és már tálalhatjuk is.

Kóstold meg a töltött avokádót is!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Recept
      Lifestyle
      Ez több mint egy filozófia – egy érzés, egyfajta válasz a világ természetes szépségére.
      Lifestyle
      A virágok remek módot kínálnak arra, hogy megünnepeljük az élet szépségeit. Legyen szó mérföldkövek megünnepléséről, az élet örömeinek tiszteletéről, vagy csupán a természethez való kapcsolódásról, a...
      Lifestyle
      Egy táplálkozási szakértő megosztotta az ellenállhatatlan, emlékezetesen finom paradicsomleves receptjét, amely egy bizonyos titkos hozzávalótól lesz igazán különleges – és ez nem a tejszín vagy a...
      Lifestyle
      Sajnos elég drága az uborka a hazai boltokban, pedig imádják a magyarok. Így tudod elkerülni, hogy hamar megromoljon.
      Lifestyle
      A diákok örülnének neki, hogyha 8 óra helyett 9 órára kellene bejárniuk az iskolába. Ez jelenleg a Belügyminisztérium álláspontja a helyzettel kapcsolatban.
      Sztárok
      Anjelica Huston neve a legtöbbeknek az Addams Family-filmekből csenghet ismerősen, ám az nem biztos, magára a színésznőre sokan ráismernének napjainkban.