Hamis Wellington bélszín gombával, spenóttal - Ínycsiklandóan finom
Ezzel a hihetetlenül különleges étellel igazi vegetáriánus lakomát csaphatunk otthon. A hamis Wellington bélszín mindenkinek a tetszését elnyeri majd.
Hozzávalók
A tésztához
- 250 gramm tönkölyliszt
- 1 evőkanál só
- 1 avokádó
A töltelékhez
- 400 gramm csiperke gomba
- 1 közepes vöröshagyma
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- 3 fokhagymagerezd
- 1 dl száraz fehér bor
- 20 gramm zabpehely
- 25 gramm dió
- bazsalikom, oregano ízlés szerint
- bors ízlés szerint
- só
- 400 gramm gyorsfagyasztott spenót
- egy fél citrom leve
Elkészítés
Kezdjük a tésztával. Dolgozzuk össze a lisztet, a sót és az avokádót annyi forró vízzel, hogy a végén ruganyos masszát kapjunk. Tegyük a tésztát egy tálba és hagyjuk pihenni, amíg a töltelékkel foglalkozunk. Először is keverjük össze az őrölt lenmagot egy kevés vízzel, majd tegyük a hűtőbe, hogy összeállhasson egy kicsit. Ezután vegyünk elő egy nagyobb serpenyőt, dobjuk bele az apróra vágott fokhagymát és közepes hőfokon kezdjük el összefőzni a borral és vízzel. Körülbelül 15 perc alatt készül el, ha közben kiszáradna, adjunk hozzá még vizet. Eközben tegyük a gombát egy mély serpenyőbe és magas hőfokon, olaj nélkül főzzük addig, míg a víz el nem párolog belőle. Ha a folyadék eltűnt, adhatunk hozzá egy kis napraforgóolajat vagy vajat. Gyakori kevergetés mellett pirítsuk még 15 percig. Ha a fokhagyma és a gomba is elkészült, keverjük alaposan össze őket. Daráljuk össze a zabpelyhet és a diót. Az így kapott lisztet és a már megdinsztelt hagymát adjuk hozzá a többihez. A különlegesebb textúra elérése érdekében a massza egyik felét érdemes botmixerrel krémesíteni, mert ezt visszakeverve izgalmasabb ételt kapunk. Közben olvasszuk ki a spenótot, fűszerezzük sóval, borssal és citromlével. Vágjuk 8 egyforma darabra a tésztát és a tésztagéppel nyújtsuk őket olyan vékonyra, amilyenre csak sikerül. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, közben pedig tegyünk egy tésztalapot a tepsibe. Erre kezdjük el halmozni a gombát és a spenótot, majd a többi lap segítségével csomagoljuk be. A külsejét érdemes bekenni egy kis tojással elkevert joghurttal, sőt szezámmaggal és oreganóval is meghinthetjük. Tegyük a sütőbe 30 percre.
Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot, vagy oszd meg másokkal is!