Megdöbbentő mind: íme a világ 5 legbizarrabb törvénye, amelyekhez hasonlókról még biztos nem hallottál

Nehéz elhinni, hogy tényleg léteznek ezek az előírások, sőt mi több, törvénybe is vannak foglalva, így a helyieknek bizony be kell tartani őket, különben szigorú büntetésre számíthatnak.

Épp ésszel fel nem foghatók

Minden ország más és más, így a különböző helyek törvényei is érthető módon egészen eltérőek lehetnek, és más büntetést is vonnak maguk után, ha a helyiek megszegik őket. A legabszurdabb törvények kétségkívül Észak-Koreában születtek: a lakóknak a Kim Dzsongun által irányított országban például tilos külföldi zenét hallgatniuk vagy idegen nyelven filmet nézniük, hiszen ezek mind bűncselekménynek minősülnek, a pornográfia terjesztéséért pedig halálbüntetés is járhat, ahogyan azért is, ha valaki elalszik Kim Dzsongun beszéde közben. Az állampolgárok számára egyébként az sem megengedett, hogy ugyanolyan hajuk legyen, mint az előbb említett diktátornak, de a nevük sem lehet ugyanaz, mint a jelenlegi vezetőnek, így például mindenkinek nevet kellett változtatnia, akit addig Kimnek hívtak, amikor Dzsongun hatalomra került. Igen ám, de bizarr törvények és szabályozások nem csupán Észak-Koreában léteznek: galériánkban összeszedtük öt előírást a világ minden tájáról, melyeket olvasva mi magunk sem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.

Ha Görögországba készülünk, és tudjuk, hogy az Akropoliszt is meglátogatjuk majd, akkor mindenképpen hagyjuk otthon a magassarkú cipőinket, ugyanis 2009-ben az országban betiltották a magassarkú lábbelik viselését a történelmi jelentőségű helyszínen, így például a Parthenónba se lehet odaállítani tűsarkúban. Hogy miért volt szükség erre a tilalomra, azt senki sem tudja, hiszen nem sokan mászkáltak korábban sem a romok között ilyen cipőkben, de a görögök szerint mégis fontos volt ezt szabályba foglalni, hogy megvédjék a romokat az éles sarkú cipők által okozott sérülésektől.
Kattints a további képekért!

Egyszerűen elképesztő szabályok vannak érvényben az országban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.