Trokán Nóra: "Az autó tökéletes hely a szereptanulásra!"
Ezen a héten a sokoldalú színésznővel, Trokán Nórával beszélgettünk, aki most mutatta be új darabját, és első fotókiállítása sikerét ünnepli. Nóri ezekről is mesélt, de azt is elmondta, hogy miért jó a kocsiban szerepet tanulni, és hogy hogyan került Brasch Bence videoklipjébe.
Jelenleg min dolgozol, mivel foglalkozol mostanában?
November 30-án volt a bemutatója új előadásomnak, az Angliai második Edward élete című Brecht darabnak, amelynek rendezője Zsótér Sándor. Ez már a második közös munkám vele, a főiskolán rendezett nekünk egy Lear királyt, azóta vártam, hogy újra együtt dolgozhassunk. Közben vannak más előadásaim is, mint a Hangyaboly, vagy a Lesz vigasz. Délelőttönként próba, esténként előadás, jelenleg ez tölti ki az időmet.
Mindig színésznő szerettél volna lenni?
A színház mindig jelen volt az életemben, hiszen a szüleim is színészek, így ez természetes közeg volt számomra. Persze volt mindenféle más ötletem is, egy időben állatorvos akartam lenni, de általános iskola után ezek elmúltak. Mikor gimnáziumban komolyabban kellett foglalkozni a kérdéssel, már természetesnek éreztem, hogy erre a pályára lépjek.
Mennyire befolyásolta a döntésedet, hogy a szüleid is színészek?
Valamilyen szinten biztosan, hiszen benne volt az egész életformámban, természetesnek éreztem, de nem azért vonzott ez a pálya, mert ők is színészek. Sok színészgyereknek eszébe sem jut, hogy kövesse a szülei példáját. Az én szüleim tartottak is tőle, hiszen tökéletesen tisztában vannak ennek a szakmának az összes nehézségével és kiszolgáltatottságával. Főleg anyukám volt az, aki féltett engem és a testvérem, de mikor látta, hogy mindketten jól boldogulunk, akkor megbékélt a döntéssel.
A szüleid mennyire szigorú kritikusok, ha eljönnek megnézni téged egy-egy darabban?
Őszintén meg szoktuk mondani egymásnak a véleményünket. A legtöbb ember, aki az előadások után odajön az emberhez, általában nem mond kritikát, csak gratulál, így nem lehet tudni, hogy ki az, akinek tényleg tetszett a darab. Viszont családon belül nagyon jól működik ez a dolog, mindig megmondjuk egymásnak, hogy miben kellene még fejlődni, és mi az, ami jó irányba halad, ez pedig nagy segítség.
Mi volt eddig legnagyobb bók, amit a munkádra vonatkozólag kaptál?
Nem igazán mondatokban és szavakban szokott megnyilvánulni. Ha eljátszom egy szerepet, és utána látom az emberek szemében a meghatottságot, vagy azt, hogy tényleg gyakoroltam rájuk valamilyen hatást, az sokkal többet jelent, mintha valaki azt mondja, hogy gratulál és tetszett neki a darab. Az ilyen mindig nagyon jó érzés.
Mennyire vagy izgulós és lámpalázas?
Nem igazán, bár attól függ, hogy milyen a feladat. Van, hogy egy darabnak még a premierjén sem izgulok, viszont van, hogy még a tízedik előadás előtt is ideges vagyok. Annak függvénye, hogy mit kell épp megugrani benne: egy énekes szerepnél például jobban izgulok, hiszen ott nagyobb a rizikófaktor, több dolgot lehet látványosan elrontani.
Könnyen megtanulod a szerepeket?
Ez főleg a szöveg minőségétől függ. Ha van egy nagyon jól megírt szöveg, azt könnyű megtanulni. Ha egyértelmű és logikus, akkor már három olvasás után belemegy az ember fejébe, viszont olyan is van, hogy hetekig nem vagyok képes megjegyezni valamit. Az autó tökéletes hely számomra a szereptanulásra. Sokat vezetek, és ha már tudom valamennyire a szövegem, akkor ott szoktam gyakorolni, hangosan mondom fel a soraimat.
Tavaly megnyertétek Caramellel a Nagy Duettet. A nagyobb nyilvánosság és bulvár érdeklődés megváltoztatta valamennyiben az életed?
A magánéletemen és a személyiségemen semmit nem változtatott. Mikor elvállaltam, tudtam mire számíthatok. Bár nem volt könnyű, hiszen nem akartam belefolyni az egésznek a bulváros részébe. Viszont a munka szakmai oldala nagyon vonzott, szívesen részt vettem benne. Az éneklés és a Caramellel való közös munka igazán inspiráló volt, főleg, hogy közben nagyon jó barátok lettünk. Az életem szakmai része sem változott meg gyökeresen, talán többen ismerik azóta a nevem. Hála istennek a Nagy Duettnek semmilyen negatív hozama nem volt, noha féltem tőle, hogy a szakmában hogyan ítélnek majd meg, amiért elvállaltam egy ilyen felkérést. Úgy gondoltam, hogy ha két és fél percnyi élő adásban azt csinálok, amit akarok, és én ott értéket képviselek, akkor nem lehet baj. Kíváncsi voltam, és úgy gondoltam, hogy ha van egy ilyen lehetőség, akkor azzal élni kell.
És ha valami más természetű TV-s felkérést kapnál, mondjuk egy műsor vezetését, azt elvállalnád?
Semmire nem jelentem ki kategorikusan, hogy nem, attól függ, hogy milyen lenne a műsor. De elsősorban színésznő vagyok, és mindent úgy is közelítek meg. Soha nem válnék műsorvezetővé, egy színésznő lennék, aki műsort vezet. Semmire nem mondom, hogy biztos nem vállalnám el, főleg, hogy az ember mindig változik. Pár évvel ezelőtt talán a Nagy Duettel kapcsolatban is azt mondtam volna, hogy soha nem vállalok ilyet.
Oldalak
Hasonló cikkek
