Tíz hónap alatt fogyott 40 kilót, ma már Insta-sztár a bombázó - Fotók

Szégyen - ez az érzés határozta meg a mindennapjait a gimnazista lánynak éveken át, míg nem erőt vett magán, és némi túlzással csodát tett.
Túlsúly
Már gyerekkorában a rokonok, barátok is azt sujkolták belé, soha nem fog tudni lefogyni, természetesen ezek a kijelentések csak rontottak az állapotán. A fiatal lány gyerekkora óta küzdött a túlsúlyával, alig 18 évesen már egy mázsánál is többet nyomott a mérlegen. Nem csoda, hiszen amikor csak tehette, gyorséttermekben ebédelt és vacsorázott. Egy idő után pedig már ő maga is úgy gondolta, sosem szabadul majd meg a feleslegtől - írja a TWN.hu. A szégyenérzet aztán 2016-ban, egy nyaraláson mutatta neki a legnagyobb tükröt: Isabelle úgy érezte, mindenki őt bámulja a strandon, és ez a sokkoló élmény akkor sem múlt el, amikor hazaért. Majd döntött: a gyorséttermi menüt zöldségekre, gyümölcsökre és sovány húsra cserélte, és elkezdett mozogni is, hetente öt napot. Alig tíz hónap alatt negyven kilótól szabadult meg, és természetesen azóta sem állt le. Ma már a fitneszmodellek is megirigylik az alakját - és százezrek követik a nem mindennapi lányt.

Több mint 33 millióan látták már a nem mindennapi videót, amelyet egy dubai luxusesküvőn készítettek. A ceremónia a tervek szerint haladt, aztán a menyasszony rájött valamire.
Leadfotó: 123rf.com
Oldalak
