Lifestyle

Tűnj ki a tömegből!

Vannak olyan emberek, akik mindent úgy szeretnek csinálni, ahogy a döntő többség teszi. Aztán meg persze vannak azok, akik inkább a járatlan utat választják, és teljesen máshonnan közelítenek meg dolgokat. Természetesen mindkettőre szükség van, egyik sem rosszabb, mint a másik, pusztán érdekes megfigyelni a dolgok alakulását.

Igaz ez az öltözködésre, a hajszín vagy az ékszerek megválasztására, de még a szexuális élet terén is számottevő a különbség a két embertípus között. Mai cikkünkben az önkielégítés egy olyan aspektusát vesszük górcső alá, amelyhez valóban nagyon kevés ember folyamodik. Ha kíváncsi vagy, hogy mi az, akkor tarts velünk!

Szeresd magad kicsit másként!

Ha önkielégítésre terelődik a szó, akkor mindenki a nemi szervek izgatására gondol, az Erotikashow.hu vibrátorainak segítségével akár. Csakhogy még az imént emlegetett szexuális játékszerek esetében is akad olyan, amit análisan lehet használni, vagyis akár a popsid felől is elindíthatod a kényeztetést.

Ez valóban egy kissé szokatlan megoldás, de mindenképpen érdekes és értékes élménnyel gyarapszik az, aki erre adja a fejét.

Felhívjuk azonban a figyelmet, hogy még ha rá is veszed magad erre a típusú szexre, akkor is mindenképpen külön eszközparkot tarts fenn a hátsó kapunak. Bármennyire is fura, az anális élvezetekhez különálló játékokat fogsz tudni választani.

Mire figyelj közben?

Úgy, ahogy a vaginális közösülésnél, úgy itt is akad néhány általános érvényű szabály, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Ilyen többek között a higiénia, vagyis a tisztaság. Vonatkozik ez mind a nemi szervekre, mind az ánuszra, mind pedig az esetlegesen bevonásra kerülő játékokra. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor jó eséllyel szedünk össze valami olyan fertőzést, ami hosszú időre elveszi a kedvünket attól, hogy hátulról kényeztessük magunkat.

Hasonlóan lényeges szempont a síkosító használata, ami egyenesen kötelező érvényű, hiszen a popsi nem képes nedves állapotba kerülni. Ezért aztán a sérülések elkerülése érdekében mindenképpen használj valamilyen kencét, hogy minden flottul menjen. Azt, hogy ez vízbázisú lesz vagy szilikonos, nagyban meghatározzák majd a kütyük, amelyeket bevetsz az örömszerzés során.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
Voltaképpen már a Halloween előszobájában vagyunk, szóval legújabb rejtvényünkkel nem árulunk zsákbamacskát: ez a fejtörő is az októberi időszak egyik legizgalmasabb ünnepéhez kapcsolódik.
Sztárok
A hollywoodi szexszimbólum újfent istennőként tündökölt a minap Los Angelesben, és ismét bebizonyította, hogy ő az egyik legszebb nő a világon.
Sztárok
A 39 éves énekesnő nyáron egy elvonuláson vett részt, amire a betegsége miatt került sor.