Lifestyle

Magyar rendezőnő kapott emberi jogi díjat Szarajevóban

A balkáni térség elsőszámú nemzetközi filmfesztiváljának szakmai programjain összesen öt készülő magyar filmet, filmtervet is díjaztak, köztük Szabó Réka "A létezés eufóriája" című dokumentumfilmjét.

Nemzetközi díj

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmjét a szarajevói fesztivál nemzetközi zsűrije emberi jogi díjjal (Human Rights Award) méltatta tegnap este. A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés film nemrég nagydíjat nyert a Kritikusok Hetén Locarnóban és szeptember 12-től a magyar mozikban is látható lesz. A rendezőnő első egészestés filmje, A létezés eufóriája a Tünet Együttes és a Campfilm koprodukciójában készült.

„Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről” – vallja Szabó Réka, az színházi előadás és a film rendezője.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...