Lifestyle

Minden megráz, amihez hozzáérsz? Ezért érzünk napjában sok apró áramütést, amikor kezet fogunk valakivel vagy megfogunk bizonyos tárgyakat

A természet csodálatos abban az értelemben, hogy megvan a maga működési módja, és mindennek, amit körülöttünk látunk, van magyarázata. Mégis, sokan összezavarodnak, amikor megérintenek egy másik embert vagy épp egy kilincset és egy apró kis áramütést éreznek a bőrükön. Mint mindennek, ennek is megvan a magyarázata.

Sajnos nem azt jelenti, hogy forr köztetek a levegő

Az enyhe elektromos áramütés, amikor egy másik személyt, vagy időnként akár tárgyakat is megérintünk, az úgynevezett "statikus áram" eredménye. Alapvetően minden, amit körülöttünk van, atomokból áll, amelyek a kémiai elemek legkisebb részecskéi. Bár minden atomokból áll, tény, hogy ezek túl kicsik ahhoz, hogy szabad szemmel láthatóak legyenek. Még az atomnál is kisebbek az atomot alkotó részecskék. Egyetlen atom három dologból áll: protonokból, amelyek pozitív töltésűek, elektronokból, amelyek negatív töltésűek, és neutronokból, amelyek semlegesek.

Az atom legtöbbször semleges marad, mivel a pozitív töltésű protonok és a negatív töltésű elektronok száma megegyezik. A dolgok azonban megváltoznak, ha ez a szám megváltozik, és nem egyenlítik ki egymást. Mivel a protonok és a neutronok egy helyben "állnak", az elektronok mozognak és a plusz elektronok negatív töltést okoznak. Mikor atomban az elektronok és a protonok száma nincs egyensúlyban, a negatív töltésű elektronok vonzódnak a pozitív töltésű protonokhoz, mivel az ellentétek vonzzák egymást. Ezért érezzük azt az apró sokkot, amikor az elektronok gyorsan a protonok felé mozognak.

Aggodalomra azonban semmi ok. Ez nem tart örökké, és abban a pillanatban, amikor az elektronok pozitív töltésű felülettel érintkeznek, el is menekülnek. Ha nem hiszed el, amit mondunk, tedd ezt: Dörzsölj egy lufit a hajadhoz. Ezáltal a lufi negatív töltést kap, ami lényegében statikus elektromosság. Próbáld meg egy falhoz ragasztani, és ha a fal semleges töltésű, észre fogod venni, hogy a lufi odaragad. A töltés azonban egy idő után eloszlik, a lufi leesik, ami azt bizonyítja, hogy a statikus töltés nem egy örökké tartó dolog. Az elektronok és protonok száma végül helyreáll. Bár ez egy kis léptékű példa, egy jobb koncepció lenne a villámlás, amely történetesen a statikus elektromosság miatt következik be.

Ha tehát menőzni akarsz egy társaságban, meséld el nyugodtan, hogy te tudod, hogy a statikus elektromosság okozza ezeket az aprócska áramütéseket, mikor bizonyos tárgyakkal, emberekkel érintkezünk.

Forrás: Indiatimes Fotó: GettyImages

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration 0:00
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.