Ez az oka annak, hogy az emberek sosem mosolyogtak a régi fotókon
Az emberek el akarták rejteni a rossz fogaikat
Valójában nem azért nem mosolyogtak az emberek, mert nem voltak boldogok. A Time szerint a rossz fogaknak is köze volt ahhoz, hogy az emberek nem voltak hajlandóak önfeledten elmosolyodni a fényképeken, még akkor sem, ha a körülöttük élők szintén ezzel a problémával küzdöttek. De ha tényleg ez volt az ok, akkor miért van az, hogy a gyerekek sem villantottak vigyort egy fotón sem? Hiszen a fogászati problémák általában csak a felnőttkor során jelentkeznek.
A régi fényképeket túl sokáig tartott elkészíteni
Egy másik lehetséges elmélet szerint a régi kamerák képességei, és a korai technológia volt az oka a mosoly hiányának a képeken. Az 1850-es és 1860-as évek előtt több másodpercig is eltartott egyetlen felvétel elkészítése, így egy bizonyos pózt addig kellett tartani, amíg az expozíció kész nem lett. Egy mosolyt megtartani hosszú másodpercekig pedig nehéz, hiszen a végeredmény legtöbbször természetellenes lesz. A régi technika az oka annak is, hogy a fekete-fehér fényképek gyakran sikerültek homályosra: ha megnézed a hátborzongató, halál után készült képeket, amin több ember szerepel, akkor gyakran meg lehet állapítani, melyik személy a holttest, csupán abból, hogy a halott személy éles fókuszban van, míg mások kissé elmosódottak. Ennek pedig az az oka, hogy az élő embereknek mindig van valamilyen minimális mozgásuk, melyeket a régi kamerák érzékeltek. Ez az elmélet azonban csak a késő 1800-as évekig magyarázza meg a mosoly hiányát a fényképeken, ugyanis a kameratechnika javulásával az embereknek már nem kellett hosszú ideig megtartani az adott pózokat.