„A gyerek jól érzi magát az oviban, csak engem borít ki otthon!”
Ismerős? Nos, van pár anomália az óvodakezdés körül, amiről jó, ha tud a szülő. Ilyen például az, amikor a gyerek már vidám az oviban – anya, apa örül –, viszont otthon, mintha kisördög bújt volna bele! Semmi vész, ez (is) természetes.
Ne lepődjünk meg, ha a reggeli „Nem akarok oviba menni!” után majd jókedvűen hozzuk haza a gyereket az oviból, viszont cserébe az a „Nem!” felénk veszi az irányt. Nálunk is így volt. Hozzászóltam a kisfiamhoz, és máris szajkózni kezdte, hogy „Nem!”, vagy épp torka szakadtából üvöltötte. És ez a „Nem!” nem az a kétéves kor körüli, öntudatos „nem”, amiben már-már gyönyörködni lehetett tudatos napjainkon, hanem ez egy metsző NEM. Meg még egy és még egy, egészen addig, amíg nem tudtam valahogy rábírni, hogy figyeljen már arra, amit kérdezek. „Még csak nem is utasítottam! Őrület!” – legtöbbször jobbnak láttam sarkon fordulni a fel-felpattanó indulataimmal, hogy pár perc múlva újrapróbáljam. Vagy apát küldtem vissza hozzá.
Mi történik a gyerekekkel?
Az élet történik velük, vagyis sok mindent tapasztalnak az új helyszínen, az oviban, amit nem értenek, így csak az érzést hozzák haza. Van, amiről már határozottan tudja a kicsi, hogy NEM tetszik neki, de még NEM tudja, mit kezdjen vele. NEM akarja, hogy a Misike belekaroljon a körjátéknál. NEM tudja, hogy álljon be a nagyokhoz vonatozni, pedig úgy szeretne! NEM esett jól neki, hogy a Katika félrelökte a sorban. És leginkább NEM akarja, hogy anya elmenjen, de tudja, hogy úgyis elfog, mert a szülők NEM is jöhetnek be. Bármit is akar a tudtunkra adni a gyerek, a megértéshez vezető első lépés, hogy „nem nyomjuk vissza belé”, mert ezeknek a nemeknek ki kell jönni, így vagy úgy.
Újrakapcsolódás
Hazaértünk a hétvégi rokonlátogatásból. Dögönyözni akartam egy kicsit a fiacskámat, hátha attól oldódik irányomba. És már úgy hiányzott! Meg aggasztani kezdett a másnap. Felnevetett, de váratlanul újrakezdte, hogy „Nem!” Ekkor azt mondtam neki: „Babám! Értem én, hogy valamit el akarsz nekem mondani ezzel – néztem a szemébe őszinte tanácstalansággal – De képzeld, nem tudom, hogy mit! Én nem haragszom rád. Csak nem tudom megfejteni, hogy mit érzel. Pedig szeretnék neked segíteni ám!” Láttam, amint puhul az arca. Már nem fújta fel, mint egy kis hörcsög, de szavai nem voltak. A kezemben lévő kis gyurmakutyát hívtam segítségül, hogy összebarátkozzon az ő kezében lévő kutyussal. Én csak elalvás előtt ölelhettem meg a gazdáját.
El a nemekkel!
Gondolkodni kezdtem, hogy mit is kezdhetnék ezzel a sok „nemmel”, ami egyre jobban bosszantott. Mert, hogy nem fogytak el másnapra sem. Egyértelmű volt, hogy ezt nem lehet „helyretenni”, ez nem rosszaság, amit jó irányba kellene terelni, hanem kommunikáció. És mi az a nyelv, amit a gyerek a legjobban ért? A játék és humor! Egy hirtelen ötlettől vezérelve ezt mondtam neki egyik reggel:
– Jonatán, így nem fogunk tudni elindulni – leguggoltam hozzá és komolyan a szemébe néztem – Ezt biztos tudod. És azt is, hogy egyre türelmetlenebb vagyok már. Elegem van. Várj csak! Oh, most látom, hogy tele van a szád nemekkel! Ja, hogy ezért nem is tudsz mást mondani, mint hogy…
– Nem. Nem – vágta rá ráncolt szemöldökkel.
– Erről beszélek! Annyi nem van már itt, hogy a zsebed is tele vele! Hopp, ott lóg egy az orrod hegyén is, leveszem! Nézd már, a szemöldöködre is felült egy! – felnevetett, és már nekem sem volt megőrülhetnékem.
– Kérj meg, hogy segítsek elfújni őket, jó? Amíg nem kérsz meg, addig csak te tudod elfújni őket. Próbáld meg!
A konklúzió nem sok, de jelentős
Mondanom sem kell, hogy pár perc múlva vihogva fújtuk a semmit a kitárt ajtón át a lépcsőház felé. Ha valaki lát, biztos furcsállja, ahogy fejcsóválva követem a kis emberkémet – aki valamit fújdogál maga előtt –, miközben félhangosan motyogom, hogy „Ezt nem hiszem el!” Semmi helyrerakás, megbeszélés, fejtegetés, kimondás, nem, ezen a ponton ezek nem működnek. Amikor szülőként vaktában tapogatózunk arról, hogy mi baja lehet a gyerekünknek, akkor nem kell túl sokat tenni, de azt az egyet igen: játszani. A fő csapásirány tehát ilyen esetekben sem más, minthogy ne arra reagáljunk, amit látunk, hanem arra, amit már megtapasztaltunk.
Leadfotó: 123rf.com
Oldalak
Hasonló cikkek
