"Az lenne az ideális, ha Magyarországon az ökológiai monitoring alapjain kiépülne egy olyan figyelmeztető rendszer, amelynek segítségével időben megbízható előrejelzést tudnánk adni a kockázatokról. Ezt a célt tűztük magunk elé a nemrég elindult Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium projektben" - mondta Garamszegi László Zsolt, aki egyben a projekt Invázióbiológiai Divíziójának vezetője. "Ha tudjuk, hogy mi történik a szúnyogokban és a természetes ökoszisztémákban, akkor időben tudunk szólni, még a tényleges járványügyi fenyegetettség kialakulása előtt" - mondta. Mint kiemelte: a terjedő inváziós fajok folyamatosan alakítják ki ökológiai kapcsolataikat, így elképzelhető, hogy idővel a fertőzések terjesztésében játszott szerepük is változik, vagy akár új inváziós fajok is megjelenhetnek. A közleményben kitérnek arra: a szúnyoggyérítési stratégiák kidolgozásakor figyelembe veszik az esetleges járványkockázatot is, a közegészséget veszélyeztető helyzetben így a szokásosnál drasztikusabb irtási program is alkalmazható. Amíg azonban az inváziós szúnyogokról nem igazolódik be, hogy veszélyes kórokozókat terjesztenek, addig nem indokolt miattuk járványügyi helyzetet bevezetni, és ennek megfelelő gyérítési programokat szervezni.
5/5
Fotó: Pinterest
Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
/
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -0:00
1x
Chapters
descriptions off, selected
captions and subtitles off, selected
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.