Keleti Andrea: "Nagyon mozgékony család vagyunk!"
Ezen a héten Keleti Andreával beszélgettünk, aki tánciskolájáról, a Szombat esti lázról, a főzésről és a gyerekeiről is mesélt. A táncos vetélkedőn kívül korábban a Vacsoracsatában, a Kalandra fal-ban, és a Celeb vagyok ments ki innenben is láthattuk a képernyőkön, amelyek közül mindet megnyerte. Elárulta azt is, hogyan csinálta.
Mivel foglalkozol mostanság?
A legfontosabb dolog mindenképpen a tánciskolánk. Az elmúlt másfél évben elég sok változás következett be az iskola életében: a régi helyszínünk megszűnt, helyette két szuper új helyre költözünk, Budára, illetve a Köki Terminálba. Jelenleg az a feladat, hogy ez a két helyszín minél jobban beinduljon és fejlődjön. A tánciskola korábban egy kisebb, családi vállalkozás volt, de ezek után szükségünk volt új kollégákra is. A nyarat például azzal töltöttük, hogy az előzőleg gondosan kiválogatott tanárokat tovább képeztük. Már nem négyen, hanem nyolcan dolgozunk a tánciskolában, ez azt jelenti, hogy nekem, mint munkaadónak is megnövekedtek a feladataim: rendszeresen figyelem, hogy milyen munkát végeznek a tanárok, konzultálok velük, meghallgatom a problémáikat, elmondom, mit szeretnék, ha kicsit másképp lenne. Ez persze sok szervezést és adminisztratív munkát hoz maga után, de ebben nagy segítséget nyújt nekem a sógornőm. Ami még nagyon fontos, hogy a tánciskola nálunk nem csak arról szól, hogy megtanítjuk az embereket táncolni, hanem igyekszünk közösséget is kovácsolni. Van egy erős mag, akik már hosszú ideje járnak hozzánk, velük együtt nyaralunk, kirándulunk és különböző közösségi programokat szervezünk. Nemrég például mind együtt mentünk Fenyő Miki koncertre. A tánclépések oktatásán kívül sok mást is kínálunk: jó társaságot, kiegészítő programokat, szóval egy igazi aktív kikapcsolódást, amire szerintem mindenkinek szüksége van.
Kiket vártok az iskolába? Van korhatár?
Tulajdonképpen nincsen. Ötéves kortól kezdünk el foglalkozni a gyerekekkel, és természetesen minden korosztálynak megvan a maga sajátossága, így mindegyikkel más metodika szerint haladunk, a tanárok pedig ennek megfelelően szakterületekre vannak felosztva. Én vagyok például a kamaszok felelőse, hozzájuk is egy egészen külön tempó és fellépés szükséges. Utánuk következik a 14-20-as korosztály, velük nemrég megpróbáltuk a hip-hop-ot, és úgy tűnik, sikeres a dolog, mert nagyon élvezik. Őket követi a felnőttek korosztálya, akik már megtalálták, vagy épp most keresik a párjukat: az érett huszonévesektől egészen a nyugdíjasokig.
Hány éves a legidősebb „diákotok”?
Hetvennégy éves. Jó néhány nyugdíjas jár hozzánk, de olyanok is vannak, akik nálunk mentek nyugdíjba négy-öt évvel ezelőtt, és azóta is járnak hozzánk táncolni. Erre nagyon büszkék vagyunk, hiszen számunkra az a legfontosabb, hogy hosszú távra egy stabil pontot tudjunk biztosítani az embereknek, és úgy érzem, hogy ez sikerül is.
A táncon kívül mit szoktál még sportolni?
Nagyon mozgékony család a miénk, mindig kitalálunk valamit, és szeretünk újdonságokat felfedezni. Ha nem táncolnánk, akkor biztos tánciskolába járnánk, mert annyira szórakoztató és szuper dolog. Viszont mivel ez alapból adva van az életünkben, próbálunk másik irányokba is kalandozni. Ezen a nyáron például az egész családdal és a tánciskola tanáraival csapatostul kivonultunk egy tóhoz és wakeboardozni tanultunk. Ezzel a tanári csapatszellemet és a családi szellemet is próbáltuk erősíteni. Most mind beiratkoztunk teniszezni is, mert úgy láttuk, hogy a gyerekek abban a korban vannak, hogy eljött az ideje, következő nyáron pedig remélhetőleg már együtt tudunk játszani. Mindig valamit csinálunk: squasholunk, kerékpározunk, görkorizunk. Eleve egy olyan helyen élünk, ahol az ember szinte rá van kényszerítve, hogy sétáljon és kiránduljon.
Nemsokára újra indul a Szombat esti láz a TV-ben, amiben már két partnerrel is szerepeltél. Van valaki olyan, akivel szívesen kipróbálnád, hogy milyen együtt táncolni?
Bárkivel szívesen kipróbálnám, mert nagyon szeretem az embereket, és mindig izgat az a kihívás, hogy az egymástól teljesen különböző emberekkel hogyan kell bánni. A táncosok részéről ez ugyanis egy nagy pszichológiai feladat. Ezek a szegény híres emberek tulajdonképpen bekerülnek egy csapdába, de csak akkor jönnek rá, hogy ez mennyire nehéz feladat, mikor azon kapják magukat, hogy napi nyolc órát a tánccal kell foglalkozniuk, különben nem lesz kész a produkció. Márpedig a művészemberek hiú emberek, és nem szeretnék milliók előtt blamálni magukat egy félresikerült előadással, így maximalisták lévén rengeteg energiát fektetnek bele. Csonka Bandi például szabadságot kért a TV-ben, mert abban az időben egyáltalán nem tudott műsort vezetni. Kulka Jánossal pedig kimondottan boldogok voltunk, amikor kiestünk, mert akkoriban nagyon sok színházi darabnak kezdődött a próbája, amire nem számított előre. Nem győztük volna azon a szinten, amit szerettünk volna teljesíteni, és amit addig tudtunk is, hiszen az első három adásra előre lehetett készülni. Utána viszont egy nagyon intenzív időszak jön, amit csak az bír erővel és energiával, akinek egyébként semmi más elfoglaltsága nincs.
Milyen tanácsokat adtál Csonka Andrásnak, amíg együtt táncoltatok?
A legfontosabb tanácsom az volt Bandinak, hogy felejtsen el minden mást, és amit tud, azt adjon föl. Ő sem egészen volt erre felkészülve, a többiek már egy hete próbáltak, mikor nekünk még egy próbát sem sikerült összehozni, mert neki premierje volt, és a színházban is keményen fogják őket. Ráadásul utána is ment még egy darab próbája, úgyhogy Bandival az első időkben minden nap éjfélkor kezdtünk el gyakorolni. Nekem ez mondjuk jó volt, hiszen akkor volt itthon egy pici babám, akit előtte volt időm nyugodtan lefektetni, mindent elrendezni, a férjem meg a nagymama pedig itthon maradtak vele, őrizték az álmát, így én nyugodt lélekkel indulhattam a táncpróbára. Nem volt rossz a lelkiismeretem, hogy napközben nem vagyok a gyerek mellett. Bandi az Operettszínházban próbált fél 12-ig, kellett neki fél óra átállás, és akkor jöttem én: mosolygósan, derűsen beléptem az Operettszínház tánctermébe, és ott próbáltunk éjszakánként, legalább egy hónapon keresztül. Valóban nagyon keményen dolgoztunk, és nagyon szerencsés voltam Bandival, mert tényleg fontos volt neki az egész, és mindent fel is áldozott érte. Inkább nem aludtunk, csak hogy próbálni tudjunk.
Oldalak
Hasonló cikkek
