Hedy Lamarr: kora leggyönyörűbb színésznőjeként csinált karriert, majd véletlenül feltalálta a wifit

Sztársága és szépsége mellett Hedy Lamarrt tudásáról is ismeri a világ, találmányai pedig olyan mai technológiákhoz járultak hozzá, mint a Wi-Fi, a GPS, és a Bluetooth.

Szimpla véletlen

Hedy Lamarr osztrák származású amerikai színésznő és egyben feltaláló volt, aki egy merő véletlennek köszönhetően "megteremtette" a világ egyik legnagyobb bizniszét, méghozzá a wifi-hálózatot. Összesen hatszor ment férjhez, ám első házassága idejéből mérnöki szintű ismeretekkel rendelkezett a fegyverekről, valamint a torpedókról is. A második világháború idején ez igen hasznosnak bizonyult, amikor megtudta a híradásokból, hogy a szövetségesek nagyon sok torpedót veszítenek. Szomszédjával, George Antheil avantgárd zongorista-zeneszerzővel egy hatékonyabb torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló eszközt javasoltak, ami mint már korábban említettük, véletlenül született meg. Részletek a galériában!

Hedy Lamarr 1940-ben egészségügyi tanácsért fordult szomszédjához, George Antheilhez, aki a zongoraművészet mellett a női endokrinológia szakértője is volt, és csak később került szóba közöttük a torpedók irányítási problémája. A torpedók rádióvezérlését már az első világháború végén is használták, de ezeket könnyű volt eltéríteni a frekvencia zavarásával. Ez ellen azt találták ki, hogy a frekvenciát gyorsan váltogassák az adónál és a vevőnél egyidejűleg, lyukszalag segítségével. Ehhez Antheil főműve (Ballet Mécanique) adta az ötletet, amelyben több gépzongora is szerepel. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány leírásában is 88 frekvenciát használtak. Ennyi frekvencia egyidejű zavarásához már túl sok energiára lett volna szükség abban az időben, az egyes frekvenciák pedig kiszámíthatatlanok voltak, mivel azok az egyedi lyukszalagok szerint változtak folyamatosan.
Kattints a további képekért!

Egy nő 15 percig volt a klinikai halál állapotában és most részletesen elmesélte, mit tapasztalat a "másvilágon".

Leadfotó: Getty Images / Donaldson Collection, Forrás

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...
      Lifestyle
      Az országban még 2024-ben fogadtak el reformokat, amelyek keretében az eddigi négy hónapos szolgálati időt 2026 augusztusától 11 hónapra emelik.
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.