Hagyd hibázni a gyereked, még ha veszélyesnek tűnik is - Hálás leszel magadnak érte!
A gyermeki egészséges fejlődés és a mindennapok része, hogy csemeténk napról napra egyre önállóbb lesz, és hirtelen csak azt vesszük észre, hogy a múlt heti tevékenység, amihez még a segítségünk kellett, mára már teljesen természetessé vált nála, és egyedül képes elvégezni azt. Miért fontos a gyermeki önállóság, és hogyan segíthetjük a kicsiket a függetlenedés útján?
Az önállósodni hagyás nehéz feladat a szülőnek
Nehéz bizony, hiszen azzal, hogy gyermekünk önállósodik, egyben elindul a fejlődés útján, ami nem mindig balesetmentes. Egyes cselekedetekkel és tevékenységekkel a kicsik sokszor bajba sodorhatják magukat, ne adj Isten életveszélyes helyzetbe kerülhetnek, ha a szülő nem figyel oda rájuk. Természetesen fontos, hogy mindig egyik szemünk a gyermeken legyen, de nem szabad korlátozni őt, hiszen ezzel saját függetlenedése útjába állunk.
Nagy dilemma a szülőknél, hogy mikor mit engedjenek meg a gyereknek. Az önállósághoz hozzá tartozik, hogy egyes dolgokat a saját bőrén tapasztal és tanul meg, és ezek olykor igen tanulságosak is lehetnek számára. Ha egy gyerek önálló, képes saját, felelősségteljes döntéseket hozni, egyedül cselekedni, és bizonyos módon megoldani egyes problémákat és helyzeteket.
Fontos, hogy már egész kicsi kortól támogassuk gyermekünket az önállóság útján, és szárnybontogatásait ne vegyük mindig rossz néven. Ne utasítsuk el egyes kezdeményezéseit, mert ezzel nem tesz szert a tapasztalatokra, és ha nagyobb lesz, nem fog tudni jól reagálni egyes helyzetekre. Ezzel pedig meginoghat és bizonytalanná válhat, és megfelelő tudás és tapasztalat hiányában elképzelhető, hogy rossz döntéseket fog hozni, illetve kevésbé lesz magabiztos.
Muszáj, hogy hibázni hagyjuk a gyereket
Ahhoz, hogy a kicsik bizonyos dolgokat saját maguk képesek legyenek egyedül megcsinálni, bizony-bizony nekünk, szülőknek is közre kell működnünk, és engednünk kell. Azért, hogy megtapasztaljanak mindent, hagyni kell, hogy egyedül csinálják azt, amit, és ebben ne korlátozzuk őket. Ha hibáznak, akkor hibáznkak. Ez is az élet szerves része, és teljesen természetes folyamat, hiszen az ember a hibáiból tanul.
Ha mindent megtiltunk a gyereknek, félő, hogy a későbbiek folyamán egyes dolgokban lemarad társaitól, és az óvónéni – később pedig a tanítónéni – segítségére lesz szüksége ahhoz, hogy a feladatot megoldja. Hogyha pedig valamit nem tud megcsinálni, szégyen és kudarc vegyes érzelmei uralkodhatnak el rajta, hiszen látja, hogy a többiek képesek az adott dologra, ő pedig nem.
Mindezek mellett fontos, hogy bátorítsuk és segítsük csemeténket a kitűzött cél elérésében, és vonjuk be őt is egyes feladatainkba. Kulcsfontosságú a megértés és a türelem, amit szülőként egyes esetekben alkalmazni kell, hiszen ha egyből ráförmedünk a gyerekre, ha valamilyen kezdeményezést rosszul csinál, azzal többet ártunk, mint használnánk.
Hol ronthatja el a szülő a gyermeki önállóság támogatását?
Például ott, hogy mindent megcsinál helyette. Elkészíti neki a reggelit, felvágja a paradicsomot, megmossa este a haját a kádban, feltakarítja helyette a kiömlött teát a padlóról, és még sorolhatnánk. Rengeteg dologgal hátráltathatjuk a gyereket az önállósodásban, a lényeg, hogy ha már látjuk rajta, hogy egy-egy döntés meghozatalára önállóan is képes, és bizonyos feladatokat életkoránál fogva már teljesen ügyesen el tud végezni, ne csináljuk meg helyette a dolgokat. Ne egy kész folyamatot és annak eredményét tegyük elé, hanem segítsük őt a menetrend és a terv megvalósításában.
Sok szülő ott rontja el a gyermeki függetlenedés folyamatát, hogy nem győzi kivárni, míg gyermeke megcsinálja az adott tevékenységet. Ez nagyon rossz hozzáállás, hiszen, ha nem magyarázzuk el neki, hogy kell valamit helyesen csinálni, és türelmetlenségünkben elvégezzük az adott dolgot helyette, később fogalma sem lesz róla, mivel tesz jót és mivel nem.
Való igaz, felgyorsult világunkban mindig mindenki siet mindenhova, és több dolgot kézben tartva igyekszik mindent a lehető legjobb idő teljesítése alatt elvégezni, de olykor igenis meg kell állni egy-egy percre, és minden figyelmünket a gyerekünknek szentelni. Mindezt azért, hogy gyakorolhassa önállóságát, kiteljesedjen az egyes feladatokban, megtanulja, hogy később mit-hogy kell csinálni, és sikerélménye legyen a jövőben.
Miért fontos, hogy önállósodjunk?
Legfőképpen azért, hogy felnőttként cselekvőképesek legyünk, ne vesszünk el a nagyvilágban, és képesek legyünk értelmes döntéseket hozni. A gyerekek hatéves korukig egyfajta tanuló fázisban vannak, tehát szinte szívják magukba a tudást és a tapasztalatot, azt, amit a saját környezetükből látnak és elsajátítanak – mindezt belső motivációjuk által. Később már igenis tudatában vannak tetteiknek, és saját megítélésük alapján hoznak meg egy-egy döntést, melyet az addig megtanult és kialakított mintákra építenek. Fontos megtanítani csemeténknek, hogy bár egész életében számíthat és támaszkodhat ránk, szülőkre, mégis, bizonyos tekintetben, egy idő után „el kell engedjük a kezét” az élet rögös útján.
Ahogy a szülőként segíthetjük gyermekünket
Legkönnyebben úgy támogathatjuk gyermekünket, hogy hagyjuk, hogy azt tegye, amit akar. Persze mindent módjával és mértékkel. Meg kell tanítsuk neki, hogy mindennek van következménye – akár valamilyen elméleti döntést hoz, akár tetteiben nyilvánul mindez meg. Kutatások bebizonyították, hogy azok a gyerekek, akik 2-3 éves koruk körül már segítenek otthon szüleiknek a házimunkában, a későbbiek során sokkal felelősségteljesebb felnőttekké válnak, és hamarabb lépnek az önállósodás útjára. Ekképpen bevonhatjuk gyermekünket például a házimunkába, kialakíthatunk vele közös feladatokat, melyeket mindig együtt végzünk, majd egy idő után már ő is csinálhatja egyedül. Hagyjuk, hogy próbálkozzon a cipője bekötésével, a ruhája felzipzározásával vagy begombolásával. Engedjük, hogy ő válassza ki másnapi ruháit, segítsük a felöltözködésben, de ne mi csináljuk meg helyette. Egyezzünk bele, hogy a délutáni ebéd után segítsen az elpakolásban (nem baj, ha nem oda teszi a dolgokat, ahol pontosan a helyük van), és ha kedve van mosogatni, nyugodtan tegyünk egy széket a mosogató elé, és kezdődhet a habosítás! Hagyjuk, hogy segítsen apának „megszerelni” az elromlott dolgokat a ház körül, és ha szeretne jobban belemélyedni a kerti munkák elvégzésébe, adjuk át neki a locsolócsövet, a kerti kiskannát, a metszőollót (mindezt életkor alapján mérlegelve, felügyelet mellett!) Ha pedig végzett az egyes feladatokkal, mindig dicsérjük meg, hogy mennyire ügyesen megoldotta a rá bízott feladatot.
Ha nagyobb már, próbálkozhat egy-egy alapvető étel elkészítésével, összeüthet egy rántottát, megtanulhatja kezelni a sütőt, és miután kiszaggatta az általunk begyúrt tésztát, megsütheti a süteményt. Később pedig, bízzunk meg benne, és engedjük el a sarki kisboltig egy tejért és egy kenyérért vagy hagyjuk, hogy ő vigye le a kutyát egy körre sétálni. Mindezekkel pedig nemcsak önállósodásában segítjük, de azt sugalljuk neki, hogy bízunk benne, és büszkék vagyunk rá, hogy már ezeket is meg tudja csinálni.
Minden család életében előbb-utóbb eljön az az időszak, amikor szeretett csemetéje az addigi mézes-mázas stílusát hirtelen levetkőzve embertelen hangnemet üt meg, visszabeszél és tiszteletlenül viselkedik. Mit kell tudni a gyermeki lázadásról és mégis hogyan kell ezt kezelni?
Leadfotó: 123rf.com
Fotó: Pixabay.com/congerdesign
Oldalak
