A te gyermeked hol tölti a nyári szünetet? Engedékenyebbek a szülők, ha tudják, bármikor elérhető a gyermekük
Akit szabadnak neveltek, szabadabban nevel
A kutatás arra is kitért, hogy a szülők mennyire engedékenyek azzal kapcsolatban, hogy gyerekük egyedül maradjon otthon vagy kísérő nélkül hagyja el a lakást. Nem meglepő módon minél idősebb a gyermek, annál valószínűbb, hogy legalább olykor-olykor egyedül elmehet rövid időre, pl. iskolába, kerékpározni, edzésre vagy a barátaival találkozni. Míg az 5-7 éves gyermekek közül csak minden nyolcadiknak engedik meg ezt a szülei, addig a 8-9 évesek már felének, valamint a 10-11 évesek háromnegyedének. Vidéken jóval engedékenyebbek a szülők, ott az 5-11 éves gyerekek mintegy fele élvez ebben szabadságot, míg a fővárosiak közül mindössze minden harmadik.
A magyar szülők még inkább meggondolják, ha otthon kell hagyni egyedül gyermeküket. Az 5-7 évesek esetén, akár csak az elmenetelnél, csak minden nyolcadik gyerek lehet egyedül a lakásban, míg a 8-9 évesek esetén tízből négy, a 10-11 évesek esetén pedig minden harmadik. A válaszadó szülők gyerekként nagyobb szabadságot kaptak régen; tízből mindössze egy-kettő (kb.15%) nem mehetett sehova egyedül. A generációs mintát viszont jól tükrözi az eredmény, hiszen akit régen elengedtek a szülei, főleg hosszabb időre, az most a gyermekével kapcsolatban is engedékenyebb e téren, míg akiket szigorúbban fogtak, annak általában a gyerekei sem mehetnek sehová kíséret nélkül.
Ha van min elérni a gyereket, a szülők is engedékenyebbek
A friss kutatás vizsgálta a szülői attitűdöt olyan szempontból is, hogy vajon engedékenyebbek-e akkor, ha egyébként valamilyen eszközön elérhetik a gyermeket, akkor is, ha nincs a közelben. Mind a szülő, mind pedig a gyermek szempontjából hasonló eredmények születtek (a szülők 80%-a szerint a gyereknek is nagyon fontos, hogy bármikor el tudja őt érni, míg a szülők 78%-nak fontos, hogy gyermekét mindig elérje, ha nincs vele), azaz egyértelmű az igény arra, hogy bármikor-bárhogy elérhessék egymást. Az eredményekből kiderül, hogy minél idősebb a gyerek, annál valószínűbb, hogy már rendelkezik például egy karon viselhető, SIM-kártyás okoseszközzel.
A válaszadó szülők bő negyede tervezi, hogy beszerez hasonló eszközt a közeljövőben. Leginkább a 7-8 évesek szülei nyitottak erre, náluk tízből négy szülő tervezi az okosóra-vásárlást. Azok a szülők, akik nyitottak az ilyen megoldásra, különösen előnyösnek ítélik, ha egy karon viselhető eszköz segítségével láthatják, épp merre jár gyermekük, illetve sokak számára jelentene biztonságot, ha így bármikor el tudná érni őt. A Yettel kínálatában is elérhető Xplora X5 Play segítségével a szülő bármikor kapcsolatba léphet a gyerekkel, amely kevesebb képernyőidőre és minél több fizikai aktivitásra is ösztönzi őket.