Kíváncsibbak, óvatlanabbak: így védd a gyerekeket a kibertérben!
Cselekednünk kell
„A gyerekek sosem voltak jók abban, hogy az idősebbekre hallgassanak, viszont a felnőttek szokásait könnyen átveszik” – jegyezte meg az író és aktivista James Baldwin. Egyértelmű tehát, hogy a legjobb módja annak, hogy hassunk a gyerekekre, a példamutatás. Ugyancsak elengedhetetlen, hogy megértessük velük, hogy az interneten minden egyes lépésünknek nyoma marad, így minden, amit posztolunk, vagy megosztunk, az örökre ott is marad.
Hívjuk fel figyelmüket arra is, hogy internetes adataik védelmére érdemes olyan jelszavakat kitalálniuk, amelyek véletlenszerűen kiválasztott betűket és számokat is tartalmaznak. Másrészt pedig bizonyított, hogy a szülők médiahasználati szokásai közvetlenül befolyásolják, hogy gyermekeik mennyi időt töltenek a technológiai eszközökkel. Előreláthatóan, minél több időt töltenek a szülők a böngészéssel vagy TV-nézéssel, a gyerekeik annál többet tartózkodnak az online térben. Ezt észben tartva jobban tesszük, ha korlátozzuk nemcsak gyermekeink, hanem önmagunk számára is a képernyők előtt töltött időt, hogy ne érezzék, hogy versenyezniük kell a figyelmünkért.