Egyél minél többet ebből a köretből: hálás lesz a tested, ha mostantól krumpli helyett ezt választod

Jó dolog a burgonya és a rizs, azonban ha fontos számodra az egészséged, ráadásul újfajta, izgalmas ízvilágra vágysz, a következő alkalommal, mikor ebédet készítesz, próbáld ki az alábbi köretet; hidd el, nem fogod megbánni!

Nemcsak finom, de egészséges is

A magyar konyha telis-tele van ízletesebbnél ízletesebb köretekkel, melyek közül kiemelkednek a rizses variációk – mint például a rizibizi, de a különféle fűszerekkel vagy más egyéb zöldségekkel megbolondított verziók is hódítanak –, emellett a krumpli (sült, főtt, és persze pürésített formában) is gyakran kerül az étkezőasztalra húsos, halas, illetve vegetáriánus fogások kísérőjeként. Az olyan savanyúságok is fontos szerepet töltenek be hazánk gasztronómiájában, mint a kovászos uborka vagy a csalamádé (utóbbit egyébként önmagában is érdemes fogyasztani, áldásos tulajdonságairól ugyanis hosszú listát lehet írni), melyek frissítően hatnak a nehéz főfogások mellett. Egészségünk és közérzetünk érdekében néha azonban nem árt megkóstolni más alternatívákat, melyek ugyanolyan remek ízélményt nyújtanak, mint az imént felsorolt köretek, ráadásul jótékony hatással is bírnak a szervezetre. Galériánkban eláruljuk, milyen ételtípussal lepd meg ebédre a családot!

Van egy, a közel-keleti konyhából származó alapanyag, amely hamar eltelít, ugyanis nagyon tápláló, így nem is kell belőle sokat enni, ráadásul magas rosttartalmának köszönhetően segíti az emésztést. Bármelyik élelmiszerboltban megtalálható, emellett drogériák, valamint bioüzletek polcairól sem hiányzik.
Kattints a további képekért!

A tarhonya a magyarok egyik legkedveltebb körete, ami jól passzol húsos és zöldséges ragukhoz, de akár levesbetétként is megállja a helyét. Előfordul azonban, hogy valami oknál fogva mindig összeragad a végén, ezzel nem kevés bosszúságot okozva; cikkünkben most eláruljuk, milyen trükkel segíthetünk ezen a problémán!

Leadfotó: 123rf

Forrás: Well&fit

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.