Finom falatok és élőzene - megnyílt Gallusz Nikiék étterme

Gallusz Niki és párja, Laura mindenkit szeretettel várnak újonnan nyílt éttermükben, a l’Aura Menü-Bar-ban. A változatos menük mellett hangulatos környezet és élőzene fogadja a látogatókat.

Laurának régi álma volt, hogy saját éttermet nyisson, és miután Niki is megerősítette őt ebben az elgondolásában, a két sikeres és céltudatos nő belevágott, és megvalósította ezt az álmot: megnyitották a l’Aura Menü-Bar-t. Jobb helyszínt el sem lehetne képzelni, hiszen az étterem Budapest abszolút belvárosában, a Kecskeméti utca 6. szám alatt található, egy rövid sétára a Kálvin tértől.

Változatos menü barátságos árakkal
Különlegessége többek között változatos menüjében rejlik. Míg a legtöbb helyen általában csak A és B menük között válogathatunk, itt sokkal nagyobb a választék: a vendégek öt levest, kilenc főételt és öt desszertet tudnak variálni.

Az ötödik kerülethez képest az árak is kimondottan barátságosak, a dél és három óra közötti menü 1050 és 1450 forint között vásárolható meg.
Háromkor az étlap á la carte étlappá alakul, de a fogások továbbra is menü áron kaphatóak. Az igényesen összeállított ételek között mindenki talál kedvére valót, a hús és halételek kedvelői mellett a vegetáriánusokra is gondoltak.

Estefelé az éttermes, kávézós hangulat kissé megváltozik, és a hely egy bárrá alakul át. Ezt csak erősíti az élőzene – Niki sokszor énekel a vendégeknek –, illetve a közeljövőben különböző rendezvényekkel és estekkel is várják a látogatókat, többek között Pély Barna is zenél majd. Érdemes válogatni az itallapról is, a koktélok között a klasszikusoktól kezdve a különlegesebbekig minden megtalálható. A lányokról lett elnevezve a ház két koktélja, a Niki’s spalsh és a l’Aura grog, de természetesen kaphatóak az éppen divatos bor és pezsgőfajták is.

 

A hely ereje sokoldalúságában rejlik
A jó idő beköszöntével érdemes végigböngészni a nyári itallapot, a hűsítő italokat pedig akár a bár előtti teraszon is elfogyaszthatjuk.
A benti rész is hangulatos és barátságos, a lányok fotókkal, képekkel, valamint különleges fény és hangtechnikával dobták fel a helyet.

Ha valaki táncolni szeretne, itt azt is megteheti. A galérián található boxok és bőrfotelek pedig tökéletesek ahhoz, hogy az ember kényelembe helyezze magát, és elvonuljon beszélgetni egy kicsit. Niki és Laura mindenkit nagy szeretettel vár a l’Aura Menü-Bar-ban, ezen a sokoldalú helyen, ahol biztosan talál valami kedvére valót: legyen az akár egy finom vacsora, egy baráti koktélozás, vagy egy kellemes beszélgetés élőzene mellett.

Bővebb információt és az aktuális programokról szóló híreket a Facebook oldalukon találhattok: http://www.facebook.com/lauramenubar

Kedvcsinálónak nézzétek meg a galériában található fotókat is!

Fotók: Laurenczy Miklós

 

 

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.