Háttámla rugdosás, kiabálás, „ottvagyunkmározás” – Hogyan reagáljunk jól ezekre az utazás során?
Aki már próbált az anyósülésről hátrafelé magyarázva, csapkodva rendet tenni a hátsó sorban az tudja, hogy szélmalomharc. Egyszer-kétszer szólunk a gyereknek, megkérjük, hogy hagyja abba, esetleg elmagyarázzuk, hogy miért zavaró számunkra, amit csinál. De ha ennek ellenére folytatja, akkor sokkal hatékonyabb játékba fordítani a helyzetet, mint erőből megoldani. Szívességet teszünk a családnak, ha felvállaljuk ezt a szerepet, ami minket is abba az irányba terel, ami nagyobb elégedettséggel, jó érzéssel jár egy borítékolható ordítozással szemben.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Összegyűjtöttem pár hasznos tippet, ami nekünk bevált, de általános recept nincs, hiszen minden gyerek másként bírja az utazást. Ezért most is felőlünk, szülők felől közelítem meg ezt a témát, hiszen a gyerek függő viszonyban van velünk. Nemcsak abban, hogy mi hozzuk-visszük, etetjük, itatjuk, hanem érzelmileg is, amikor még nem képes jól kezelni a feszültségét egy hosszú út során. Ezért nagyban múlik a felőlünk érkező reakciókon az, hogy a viselkedése milyen irányt vesz.
Először is mondjuk ki a nyilvánvalót minősítés nélkül. Szemmel láthatóan puhulnak a gyerek arcvonásai, amint úgy érzi, hogy megértettük őt: „Látom, hogy nehéz abbahagynod a rugdosást, mert ezzel szórakoztatod magad.”
Aztán nevettessük meg, hogy kiadja az abból származó feszültségét, hogy ellentétben van a mi kérésünk az ő akaratával: „Hogy ezek a csintalan lábikók! Legszívesebben jól rájuk ülnék, ha lenne még egy fenekem! Neked nincs még egy?”
Majd kérjük a segítségét! Egy kicsilány hamar kapható arra, hogy úgy dajkálja a lábikót, mint egy babát. Ha fiúcska, akkor oroszlánszelidítésre is felkérhetjük. De legjobb, ha ők maguk találják ki, hogyan nyugtatják le a lábukat, ami innentől kezdve már nem esküdt ellenségként rúgkapál, hanem egyszeriben játékszerré vált. Most jöhet az elismerés, amihez bátran fogalmazzunk oda egy kérdést arról, ő hogyan tartja jónak a folytatást, mert ettől a pici irányítástól máris helyére billen a hangulata: „Ez igen! Milyen szépen elsimogattad őket! Szerinted elaludtak, szeretnéd, hogy suttogjunk?”
Ha odavan a gyerek a szerepjátékért, akkor valószínűleg jó ideig benntarthatjuk abban a szerepben, amiben ő – vélhetően minket mintázva – csitítgatja magát. Beszállhat a tesó lába is. És jöhet egy halk hangosmese.
De! Ha ez nem megy ilyen könnyen, mert a várttal ellentétben abból lesz a játék, hogy a lábikó újra rúgdosásba kezd, akkor egy határozott figyelemelterelést javaslok, amit nyugodtan kezdhetünk egy őszinte vallomással: „Hát ez nem jött be! Ezek a lábak nem hallgatnak senkire. Viszont tarthatatlan, amit csinálnak. Nézz oda! Abban az autóban is ilyen rakoncátlanok lehetnek? Szerintem annak a néninek a lábai legszívesebben táncot járnának. És a bácsinak?”
A figyelem máris kívül került az autónkon – el a saját lábáról, el a saját mérgünkről, mert szülő legyen a fenekén, aki kicsit sem rezel be a pillanatnyi tanácstalanságtól.
1. Kössük le a figyelmet hangosmesével, felolvasós mesével vagy együttmondós mesével!
Hangosmesének az online hallgatható Momó Rádiót ajánlom, felolvasósnak pedig mindig valami olyan témájú könyvet, ami kapcsolódik az utazásunkhoz. Ha a tenger az úticél, akkor lehet a tenger élővilágáról, a hely történelméről, mondáiból, meséiből fölolvasni – akár az előtte együtt kikölcsönözött könyvtári könyvből. Mi máig emlegetjük, amikor a Kinizsi Pált olvastam föl egy erdélyi utunk alkalmával. De lehet saját mesét is költeni úgy, hogy minden családtag hozzátesz egy-egy mondatot.
2. Segítsünk „fejben” lefáradni, hogy könnyebben elpilledjen!
Tapasztalatom szerint a családi barkóba hamar szálakra bonthatja a szülők idegrendszerét. Kíméletesebb a szókígyó, amikor az utolsó betűvel kezdődően kell új szót mondani egy adott témakörön belül. Meg ennek millió egy verziója, de ezeknél jobban kedvelem az olyan kitalálós játékot, amikor az egyik családtagról kell leírást adni az alapján, hogy milyen szín, nap és szám volna ő? Könnyítésképpen lehet állatot, tárgyat, évszakot is hozzáadni. Jó kis önismereti játék, amiről tovább lehet beszélgetni a nagyobbakkal. (Meg elgondolkodni, ha egy fekete hétfőként ír le a gyerek...)
3. Lepjük meg egy útitárssal!
Pihe-puha útitárs (x)
Milyen első barátot szeretnénk a kisbabánknak? Olyat, aki kedves, vidám, sokat lehet tőle tanulni, még többet vele dalolni, ha kell megnyugtat vagy segít elaludni és elkísér bárhova. Pont, mint a Fisher-Price tanuló kutyus és kutyushugi.
Minden utazásra készülök valami aprósággal, ami kellő újdonsággal szolgál ahhoz, hogy lefoglalja a gyereket egy időre. Amit nem az út elején kapok elő, hanem amikor kritikusra fordulna a helyzet. Lehet ez egy útitárs játék, akire mi, felnőttek is figyelünk, neki is adunk a láthatatlan szendvicsből, amit csak neki készítettünk. A róla való gondoskodás lefoglalja a gyereket, de hasznos segítségünk lehet abban, hogy rávetítve oldjuk a gyerek unalomból, mozgáshiányból fakadó feszültségét: „Hallom, hogy a kisbarátod már nagyon feszeleg abban az ülésben! Bírsz vele? Nem lehet könnyű ez az utazás neki, ráadásul ő még nem tudja, hogy milyen klassz helyre megyünk! Meséljek nektek róla?”
Fotók, lead fotó: Pexels /Ketut Subiyanto, Kampus Productions/
Oldalak
