Neked is tele a puttonyod?
Egyre több minden került a hátizsákomba a nap folyamán. A súlyától már kezdett beállni a vállam. Véletlenül fejbe is kólintottam vele a mellettem ülőt a villamoson. Ráadásul a pántja is megreccsent, ahogy leszálláskor a hátamra kaptam. Pont, amikor hazaértem, és már a kulcsomat kerestem, végleg elszakadt, és kiborult belőle minden.
Tele van a puttonyunk. Nem ritka érzés ez felnőttként, igaz? Amikor túl sok súly nehezedik ránk és torkig vagyunk. Észrevétlenül meg tud telni az érzelmi puttonyunk is, amit pont úgy hurcibálunk egész nap, mint egy igazi hátizsákot. Akaratlanul „megbántjuk” a másikat, „tartjuk magunkat” egész nap és jellemzően otthon „borulunk ki” a nap végén.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu. A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Próbáltál már a hátadon egy tömött hátizsákkal aludni?
A gyerekek is az érzelmi puttonyukkal érkeznek haza a távollétből. Minden belekerült, amivel napközben nem tudtak lelkileg megbirkózni. Ha nem sikerül ezt kiüríteni estig, akkor bizony nehéz lesz elaludni. Talán segít nagyobb tudatossággal és együttérzéssel jelen lenni ilyenkor, ha így képzeljük el a gyereket – egy teli hátizsákkal forgolódni az ágyban –, amikor este nem bír elaludni. (És nem azért, mert éhes vagy nem álmos).
Csináld az ellentettjét, mint ami elsőre eszedbe jutott!
A gyerek forgolódik az ágyban, minduntalan felkel, ki akar menni, dobálja magát. A szülőben egy idő után kigyullad a gondolat, hogy „Ez már tényleg felháborító/idegesítő/tarthatatlan viselkedés!” Mitévők legyünk? Mondanám, hogy ez egy bölcs indián mondás, de valójában saját tapasztalat, hogy ilyenkor jobb, ha pont az ellenkezőjét csináljuk annak, mint amit első felindulásból tennénk vagy mondanánk. Faramuci megoldás, de esküszöm bevált. Például akkor, amikor a hatévesem „csakazértse” akart elaludni egyik este. Nem tudtam még, mire megy ki ez a rendhagyó műsor, de azt tudtam – mert már számtalanszor bebizonyosodott –, hogy ha most „nem oltom le”, akkor előbb derül ki, mi baja. Vagyis előbb tud elaludni.
Legyen egy mantránk!
Rémes gondolataink tudnak támadni feszült helyzetekben, jelentsen ez bármit, amit akkor tesz egy szülő, amikor bemérgesedik. Segítsük ki magunkat ebből egy ismétlődő mondattal, például, hogy: „Szüksége van a segítségemre!” Engem ez az egy mondat mindig helyre tett, mert az érzelmi viharban is tisztázta a feladatomat, a szerepemet és az iránta érzett szeretetemhez szólt. Megenyhültem, miközben elnéztem, ahogy már másodszorra pisilni indul a kis pizsamás...
„Anya, engem olyan sok minden érdekel!”
Engem meg az érdekelt, amelyik nem hagyta aludni. „Volt ma valami olyan az oviban, amit nem értettél”? – kérdeztem. Felhozta, hogy nem érti, miért sírta el magát az egyik barátja, amikor az óvó néni kiküldte a rongyért, hogy feltörölje a vizet, amit előzőleg kiborított. Aztán tovább görgette a szálakat, hogy történt még egy rossz azzal a kisfiúval: „M. ökörrel szembe ütötte, de ez titkos!” – „Úgy érted, hogy a kezével?” – úgy értette. Elmondta, hogy mit csinált erre az óvó néni és kik a verekedős gyerekek a csoportban. „Ha mondok négy választást, kiválasztod hogyan érezted magad, amikor ezt láttad?” – egyenként nyitottam az ujjaimat:
- Ijesztő volt, kicsit féltél.
- Érdekes volt.
- Vicces volt. – Itt közbe szólt, hogy ez biztos nem, csukjuk is le.
- Dühös lettél.
Megpuszilta a negyedik ujjam, hogy „Ez biztos”. Aztán az elsőt, és lehajtotta a másodikat is. Vagyis elsőre ijesztő volt a jelenet, aztán dühös lett. Biztosítottam róla, hogy én is pont így éreztem volna magam, és szerintem apa is. Onnan kezdve megeredt a nyelve, sok mindent megosztott az ovis élményeiből, aztán jó éjt kívántunk.
Erről maradtam volna le?
Van, amikor a szülőnek kell pontot tenni az este végére. De vannak ezek a kulcspillanatok. Vagyis órák. Amik azzal is telhetnek, hogy ott hagyjuk a gyereket, aki kis idő múlva kijön utánunk, majd mérgesen visszakísérjünk, ácsingózunk mellette, végül hagyjuk, hogy nálunk aludjon el, ezért kialvatlanul ébredünk azzal a mélyen munkáló érzéssel, hogy „nem tudtam úrrá lenni a gyereken”, amit észre se veszünk, csakhogy borúsak vagyunk már korán reggel és mindenre kiakadunk. Illetve ennek variációi.
Még reggel is éreztette hatását az előző esti beszélgetés nyomán éledt bizalom. Megölelt és azt mondta, hogy „Téged szeretlek a világon a legjobban!” Akkor már tudtam, hogy mindenképp megírom, ahogy ez zajlott, mert tudom, hogy milyen könnyen elfogadjuk azt a haragot magunkban, amivel a gyerek szobájából távoznánk. Vagy amivel ott hagynánk reggel az oviban, mert „száz év volt”, amíg átváltotta a cipőjét. Tudom, mert tapasztaltam. Sokszor jobban tudunk haragudni, mint elfogadni és támogatni. De ezen tudunk változtatni.
Három különböző szülői feladat, mégis van összefüggés köztük, ha jól akarjuk csinálni. Visszatérő gondolatom, mintha túlságosan lefoglalná a modern szülőket, hogy beletöltsék a gyerekek fejébe a tanítást – mit, hogyan kell, „nem szabad”, „így csináld” –, ezért ritkábban jut eszükbe afelől érdeklődni, hogy mi van (már) benne. Talán szülői ártalom, hogy sokat jár a szánk és kevésszer hallgatunk. Lehet, hogy ezért próbál meg „ledumálni” a gyerek? Vagy egyszerűen befogja a fülét, ha már túl sok a duma. Gondolkozzunk el ezen egy kicsit együtt!
Leadfotó: 123rf.com
Oldalak
Hasonló cikkek
