Ezt a 3 élelmiszert tilos a lejárati idő után elfogyasztani - súlyos betegség lehet a vége

Vannak ételek, ahol belefér néhány nap kitolás, de bizonyos élelmiszereknél egyenes tilos a lejárati idő utáni fogyasztás.

Szavatosság

Veled is előfordult már, hogy kivettél a hűtőből egy zacskó felvágottat, jóízűen elfogyasztottad, majd később rádöbbentél, hogy lejárt szavatosságú terméket ettél meg? 1-2 nap még nem a világ, de bizonyos élelmiszertípusok esetén nem érdemes játszani a lejárati idő utáni elfogyasztással, ugyanis súlyos problémákat is hozhatunk a nyakunkra, ha mégis így teszünk. Pörgesd végig a galériát, mutatjuk, melyek ezek!

Vörös húsok Vannak – leginkább feldolgozott – élelmiszerek, amelyeknél a némileg rugalmasan lehet kezelni a lejárati, illetve szavatossági időt, 1-2 nap, esetleg hét (utóbbi tartós élelmiszerek esetében) még beleférhet. Nem ez a helyzet azonban a vörös húsok esetében. A szupermarketekben csomagolva vásárolt húsok esetében lehetőségünk van lefagyasztani az árut, azonban a hentesnél frissen vásárolt vörös húst érdemes 12 órán belül elfogyasztani. A romlásnak indult vörös hús fogyasztása komoly mérgezés, illetve bakteriális fertőzés okozója lehet, ugyanis a baktériumok jelentős része nem pusztul el hőkezelés hatására.
Kattints a további képekért!

Fogadjunk, hogy neked is az lesz az első gondolatod, hogy: "ez eddig miért nem jutott eszembe"?

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.