“A legjobb barátnőm a kertemben megy férjhez, de engem nem hívott meg”
A férfi nagylelkűen felajánlotta a barátnőjének, hogy tarthatja esküvőjét a kertjében, de az esemény előtt kiderült, hogy őt mégsem hívták meg.
Visszavonták a meghívóját
Mi lehetne nagyobb jele egy barátságnak, mintha az egyik fél felajánlja a másiknak, hogy esküdjön az ő kertjében? Elvégre egy esküvő – bármennyire kicsi, vagy nagy – jó sok felfordulással jár, pláne ha saját helyszínt használ hozzá az ember. Egy Reddit felhasználó volt annyira jó fej, hogy beáldozza a kertjét, de elég hamar megbánta. A barátai ugyanis abban a pillanatban ellene fordultak, ahogy kijelentette, hogy mégsem lehet nála az esküvő. Persze erre jó indoka volt – ugyanis már nem volt meghívva. A férfi jóbarátja Carla nem vágyott hatalmas esküvőre, csak egy kisebb baráti összejövetelre, amihez elegendő helyszínül tud szolgálni egy méretesebb hátsókert is, így megkérdezte a férfitól, hogy lehetne-e náluk a buli. Ő persze belement, hiszen bőven van helyük, szépen karbantartott a kert és megfelelően elzárt a kíváncsiskodó szemek elől. Csakhogy a vőlegény nem sokkal később megtudta, hogy Carla és a férfi korábban jártak, a lány pedig szerelmes is volt a posztíróba és ekkor kitört a balhé.