Lifestyle

Kitalálod, melyik cseresznye a kakukktojás a képen? Csak az igazi zseniknek sikerül elsőre

A pusztító hőség kellős közepén sem árt megmozgatnunk berozsdásodott agytekervényeinket.

Bizonyítsd be, hogy ez a feladat sem fog ki rajtad

Az esősebb-hűvösebb napok után sajnos ezen a héten is az elviselhetetlenség határáig fokozódik majd a kánikula. Ismerjük azokat a szabályokat, melyeket be kell tartanunk, ha nem akarjuk, hogy az extrém időjárás negatív hatást gyakoroljon az egészségünkre - óvjuk a bőrünket a naptól, fogyasszunk elegendő folyadékot -, arról azonban kevesebb szó esik, hogy a hőhullám időszakában nem csupán a fizikumunkat, de az elménket is célszerű óvnunk, sőt karbantartanunk. Ez utóbbi célt szolgálja Dudás Gergely, azaz Dudolf új képrejtvénye, mely pofonegyszerűnek tűnő, mégis rázós feladat elé állít: meg kell találnod azt a cseresznyét az ábrán, melyből nem kandikál ki kukac. (A képet ide kattintva tudod teljes méretben szemügyre venni.) Elérkezett tehát az ideje, hogy ismét bizonyítsd: feketeöves, tántoríthatatlan képmegfejtő vagy, páratlan intellektuális képességekkel. Persze ne rohanj fejjel a falnak, és főként: ne veszítsd el a türelmed! Próbáld meg hideg fejjel, ráérősen megvizsgálni az egymás mellett sorakozó cseresznyéket, és ha úgy érzed, ráakadtál a megfejtésre, akkor...

...lapozz tovább, eláruljuk, jó-e a megoldásod!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
Bár első látásra meg nem mondanánk a két nőről, hogy testvérek, hiszen nem igazán hasonlítanak egymásra, vitathatatlan, hogy mindketten a maguk módján csinosak, és valódi természetes szépségek.
Sztárok
A walesi herceg évek óta védelmezi feleségét és családját, éppen ezért volt nagyon dühös, amikor Katalinról egy titkos fotót tett közzé valaki.
Lifestyle
Ez a kérdés nemcsak segíthet megérteni a partneredet, de egy jó alap lehet egy mélyebb beszélgetéshez is, ahol kiderítheted, mennyire képes együtt érezni másokkal, és hogyan kezeli a kapcsolatait.