Soha többé nem kell burgonyát hámoznod, ha beveted ezt a konyhai trükköt

Egy anyuka őrülten jó burgonyahámozási hacket mutatott be. Özönlöttek is rá a lájkok, mivel mindenki életét megkönnyítette.

Megspórolhatod az időt, amit a burgonya meghámozásával töltesz

Az emberek sokszor csodálkoznak, hogy a burgonya milyen régóta velünk van. Anno a dél-amerikai Andokban 8000 évvel ezelőtt háziasították, és az 1500-as évek közepén hozták Európába. Azóta a burgonya a világ számos részén alapvető élelmiszer lett.

A betűjelzések továbbra is segíthetnek, ha a boltban válogatunk a krumplik között. Az A általában salátának való, a B főzésre, míg a C akkor, ha sültkrumplit szeretnénk készíteni belőle.

Ha már megvettük, utáljuk őket megpucolni. A galériánkban azonban most olyan konyhai hacket mutatunk, amitől le fog esni az állad.

Tegyük hozzá, ha egy krumplinak nagyon vékony a héja, akkor érdemes rajta hagyni. Elég csak alaposan megtisztítani, és már hozzá is láthatunk az elkészítéséhez. Sütőben lesz az igazán isteni.
Kattints a további képekért!

A magyarok is egyszerűen megőrülnek a burgonyáért. Lehet főtt, rakott, sült, az teljesen mindegy, mert bármennyit meg tudunk belőle enni.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Video Marics Peti első filmszerepének kulisszatitkai
Fashion&Beauty
Egy csinos kalap bármilyen szettet fel tud dobni, amivel Jennifer Lopez is tisztában van, szokásához híven pedig ezúttal is sikerült kiválasztania az egyik legstílusosabb darabot.
Lifestyle
Az Ikrek és kedvese új szintre emelik a kapcsolatukat. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Tökéletes választás az idei nyaralásodra.