Adakozz Te is az egészségügyi dolgozók számára! Mutatjuk, hogyan teheted
Megható látni, hogy a koronavírus-járvány kapcsán hogyan fognak össze különböző cégek, szervezetek vagy akár indítanak jótékonysági kezdeményezést magánemberek azért, hogy a közösségnek segítsenek. Az egészségügyben dolgozókra most különösen nagy nyomás nehezedik, így sokan az ő vállukról igyekeznek levenni az egyéb terheket. Összegyűjtöttünk három kezdeményezést, amely az orvosokért, ápolókért indult.
#közösenértük
"A koronavírus által kialakult helyzetre való tekintettel itt az idő, hogy közösen összefogjunk és egy igazán nagy dolgot érjünk el! Létrehoztunk egy gyűjtést, ami a Szent László Kórház COVID19-et kezelő Infektológiai és Intenzív osztályainak betegeit, orvosait és dolgozóit támogatja" - írják a #közösenértük mozgalom Facebook-oldalán. A kezdeményezés elindítói, Balogh Balázs és Rasztovits Dávid, már maguk is 500.000 forintot utaltak a Szent László Kórház Infektológiai és Intenzív osztályának és bíznak benne, hogy sokan csatlakoznak még a kezdeményezésükhöz. Mint írják, az adományok összegét maszkokra, védőfelszerelésre, valamint az ápolók családtagjainak támogatására fordítják.
Az adományaitokat az OTP 11705008-29919907-es számlaszámra várják. Az utalás közleményében pedig ezt kell feltüntetni: #közösenértük.
A jótékonysági kezdeményezés részleteiről a Facebook-oldalon még több információt olvashatsz:
Együtt az Egészségügyért
A TrollFoci, Horti Gábor kommentátor és Náksi Attila DJ összefogásával valósult meg az Együtt az Egészségügyért jótékonysági kezdeményezés első rendezvénye csütörtökön. A szervezők jóvoltából online koncerteket, kulturális produkciókat lehet követni stúdióminőségben otthonról, cserébe pedig azt kérik a nézőktől: támogassák a koronavírus elleni harcot. „Az adakozásból befolyt teljes összeg a koronavírus elleni küzdelmet segíti. A jótékonysági kezdeményezés kiemelten támogatott szervezete a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány (OTP BANK, 11705008-29919907). De minden olyan, a felhívásra jelentkező egészségügyi szervezet számára szeretnének segíteni, amely a jelenlegi járványügyi veszélyhelyzet elhárításán dolgozik” – fogalmaz Botond Szabolcs, a szervező Visual Europe Group vezérigazgatója.
A kezdeményezéssel kapcsolatban a Facebook-oldalon találsz még több információt:
MOL Limo kupon az egészégügyi dolgozóknak
"A MOL Limo újabb döntéseket hozott a budapestiek közössége érdekében, hiszen a koronavírus okozta járványhelyzet különleges megoldásokat és kiemelt figyelmet követel meg minden felelősen gondolkodó cégtől" - írják közleményükben. Az egészségügyi dolgozóknak 20.000 forintos kedvezményt és hétfőtől a fővárosnak a szociális ellátómunka elvégzésének megkönnyítésére pedig öt gépkocsit ajánl fel sofőrrel a vállalat. Felelősen gondolkodó ügyfeleitől pedig azt kéri, maradjanak otthon, az amúgy is 30 százalékos kedvezménnyel elérhető autókat csak akkor vegyék igénybe, ha valóban szükséges, és akkor is tartsák be a szigorú higiéniás szabályokat, ezzel is gondolva a többi közösségi autósra. A személyes higiénia érdekében egyébként minden MOL Limo járműben elhelyeztek kézfertőtlenítőt és antibakteriális zsebkendőt is.
Rengetegen indítottak segítő mozgalmat vagy saját vállalatuk erejével kezdtek önkéntes projektbe, adományozásba azért, hogy könnyítsenek azokon, akiket a leginkább negatívan érint a kialakult helyzet. Összeszedtünk néhány nemes, magyar kezdeményezést.