Inspiráló nők

Szegedi Kata: Fontos, hogy ki merjük mondani a véleményünket

Szegedi Kata az egyik leginnovatívabb divattervező ma Magyarországon. Nem véletlenül tervez határozott nőknek, ő maga is az. Nagyon fiatalon ért el komoly sikereket, de sosem roppant össze a felelősség alatt. Beszélgettünk arról, hogyan inspirálják őt a barátai és a szülei, és kiderül az is, miért jó, ha valaki azzal foglalkozhat, amit igazán szeret.

2009-ben végeztél a KREA-n és még ugyanebben az évben elnyerted az év fiatal divattervezőjének járó díjat a Fashion Awards Hungary-n. Nem érezted ezt túl korainak, tett rád valamiféle nyomást?

Egyrészt nagyon örültem neki, mert ez még a diplomakollekcióm előtt volt, tehát nagyon sokat nem is mutattam meg magamból. Másrészt igen, éreztem a nyomást, hogy mostantól már nem lehet komolytalannak lenni és mindenképpen rengeteg elvárás van felém. De akkor ezt szerintem nem vettem olyan véresen komolyan. Fontos, hogy ezt a fajta hivatást vagy szakmát mindenképpen szenvedéllyel és ösztönösen kell csinálni, ebbe akkor még bele sem gondoltam.

És azóta?

Szezonról szezonra mindig azt gondolom – mint ahogy más tervezők is – hogy meg kell egy kicsit újulni, jobbnak kell lenni, mint fél évvel ezelőtt. Mostanában érzem azt, hogy saját magamnak támasztok néha túl nagy elvárásokat. De alapvetően ez jó, mert ez visz előre.

Határozott nőknek tervezel. Te is annak tartod magad?

Igen. Sok esetben egyébként próbálok kevésbé határozottan fellépni, mert lehet, hogy ez ijesztőnek tűnhet. De nyilván pontosan tudom, hogy mit szeretnék. Ezzel együtt az a típusú nő, akinek tervezek, semmiképpen sem erőszakos vagy agresszív. Csak tisztában van a saját értékeivel, sok szempontból független, de nem csak önmagára figyel. Igen, én is határozott vagyok, vannak elképzeléseim a világról és a körülöttem történő dolgokról, ezeknek hangot is adok, és ez fontos, hogy ki merjük mondani a véleményünket. Szerintem nagyban meghatároz minket az, hogy milyen környezetben vagyunk, kikkel vesszük körül magunkat, a mindennapi impulzusok, hatások hogyan csapódnak le.

Rád milyen hatással vannak a barátaid?

Nagyon fontosak számomra az emberi kapcsolatok, a család, a barátok. Elképesztően szociális vagyok, szeretek társaságban lenni, szeretem az inspiráló beszélgetéseket, akár barátokkal, akár idegenekkel. Ki tudja, éppen kivel hoz össze a sors akár egy egyszerű hétköznapon is. Hatással vagyunk egymásra és ebből mindenki tud profitálni. Ez így talán furán hangzik, de így van. Szerencsére a barátaim nagyon inspiráló emberek. Ők is kreatív területeken mozognak, nem csak a divatban, hanem a gasztronómiában, művészetben... Nagyon szerencsés vagyok, mert a saját szakmájukban sikeres emberekkel vagyok körülvéve, akik nap mint nap motiválnak abban, hogy én is jobb legyek. Őket már évek óta ismerem, együtt nőttünk fel, jó látni, hogy azokat a célokat, amiket 5-10 éve kitűztünk magunk elé, sikerült elérnünk. Ebben az is segített, hogy ilyen kölcsönhatásban vagyunk egymással.

Fotó: Femcafe/Debreczeni Zita

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Inspiráló nők
Utazás
Hangolódj az ünnepekre az ország legszebb és legvarázslatosabb adventi vásárjaiban.
Sztárok
Krausz Gábor és Mikes Anna is úgy gondolta, hogy kell egy kis kiszakadás. Magyarországról elmenekültek kicsit, de a karácsonyi hangulattól nem tudtak.
Lifestyle
Az első PlayStation valósággal felrobbantotta a videójáték-piacot. Nem volt olcsó mulatság, így nem biztos, hogy neked hozott ilyet a Jézuska!
Sztárok
Vilmos felesége visszatért, és káprázatosabban fest, mint valaha: a hercegné egy olyan színben pompázó kabátruhát öltött magára, amit 2024 legtrendibb árnyalataként is megválasztottak, és tökéletes...
Sztárok
Ugyebár az új szabályok szerint Palik Lászlót is lehet segítségként használni. Az egyik játékos most egy nagyon nehéz kérdésnél vetette be a műsorvezetőt.
Christmas
Sokan döntenek úgy, hogy vágott fenyőt vesznek karácsonyra. Van néhány dolog, amire figyelned kell, ha nem akarsz rossz fát választani.