Hajhosszabbítás - két módszert is kipróbáltam, íme a történetem
Egy ideig növeszti a haját az ember, aztán sok évnyi próbálkozás és ilyen-olyan kezelés után megelégeli, hogy semmire sem jut. Velem is ez történt, ezért döntöttem a hosszabbítás mellett. Két módszert is kipróbáltam, most pedig megosztom veled a tapasztalataimat.
Hajhosszabbítás - az én történetem
A kiindulópont az, hogy göndör a hajam. Ezzel a szomorú (legalábbis számomra) ténnyel egészen 16 éves koromig nem kezdtem nagyon semmit, hagytam érvényesülni a kezelhetetlen tincseimet. 16 évig képes voltam ésszerűen gondolkozni a témában, aztán valami eltört - leginkább a hajam, de a szemléletmódom is megváltozott. Kb. 10-12 éve elképesztően menő volt a menetelesre, tépettre vágott frizura, és mivel anyukámnak a haja maga volt a tökély, én is olyat szerettem volna. A derékig érő hajamat megritkították, levágták, ezzel párhuzamosan pedig megjelent nálam az eszköz, ami megpecsételte a hajam sorsát - a vasaló. Tekintettel arra, hogy ez a lépcsőzetes stílus majdhogynem csak egyenesen nézett ki jól és vállalhatóan, állandóan maxra járattam a hajvasalót. Innentől kezdve sajnos egyáltalán nem nőtt a hajam, fogalmazhatnék úgy is, hogy elcsesztem.
Éveken át küzdöttem vele, és mindent kipróbáltam. A kezelésektől kezdve a vitaminokon és belső tápláláson át a különféle hajápoló szerekig tényleg mindent bevetettem, de érdemben soha nem értem el eredményt. Régóta kacérkodtam a hosszabbítás gondolatával, viszont elvből elutasítok mindenféle nem eredeti, műnek ható dolgot, így lebeszéltem magam a projektről. Aztán két évvel ezelőtt jött az újabb töréspont.
Első próbálkozás - csatos póthaj
A munkámból adódóan sokszor fordulok meg olyan rendezvényeken, ahol illik rendesen megjelenni, nem utolsó sorban pedig fotók is készülnek egy-egy ilyen eseményen. De ettől elvonatkoztatva is - alapjáraton készülnek képek az emberről, az enyéimen pedig rettenetesen zavart, hogy konkrétan át lehetett látni a hajamon, mert hiába is nőtt, több nem lett soha, legalábbis az alsó rétegeknél. A közösségi média hatalmának hála rátaláltam egy olyan megoldásra a hosszabbításon belül, ami kímélő, kényelmes, ráadásul én irányíthatom a dolgokat - a csatos póthajra. Még ezen az opción is gondolkoztam egy hónapig, aztán úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb nem lehet és YOLO. Szóval belevágtam - és ezúttal nem szó szerint.
Elmentem a hajkereskedésbe és vásároltam póthajat, amit egyébként ott helyben tresszeltek és csatoztak nekem készre. Nincs feste a hajam, soha nem is volt, emiatt kicsit szkeptikusan álltam hozzá, találnak-e tökéletesen az enyémhez passzoló árnyalatot, de felesleges volt aggódnom, konkrétan az első változat maximálisan egyezett a sajátommal. Mennyiségileg nem apróztam el, mert úgy gondoltam, ha ebből időközben hullik, legyen miből. Összesen 132 gramm plusz haj volt a birtokomban, négy sorban (kettő hátsó hosszabb és két rövid oldalt) elosztva.
Szerintem ennek a módszernek számos előnye van. Külön formázhatod, moshatod a saját hajad, és akkor teszed be, illetve veszed ki, amikor akarod. Az első pár napban furcsa érzés a plusz hajtömeg és a csatos megoldás, de nagyon hamar hozzá lehet szokni, egy idő után már egyáltalán nem is érzed, hogy ott van. Ha jó minőségű hajat vásárolsz, úgy is fog viselkedni - az enyém remekül tartja a mai napig a formázást (jobban, mint a sajátom), és könnyű karbantartani. Kéthetente egyszer szoktam külön megmosni/tisztítani a póthajat, ugyanúgy samponnal és ápolóval, ahogy a sajátom. Szerintem a legjobb, ha magától hagyjuk megszáradni, de lassan szárad, szóval ha nem vagy az a kimondottan türelmes típus (ahogy én sem), és mosás után azonnal vagy hamar van rá szükséged, akkor szárítsd meg közepes hőfokozaton (semmiképp se a legmelegebben). Hátránya annyi ennek a verziónak, hogy mindig ki kell venni, be kell rakni, ami azért időigényes, illetve copfba kötni nehéz úgy a hajat, hogy ne látszódjanak a csatok és a tresszelt részek. Ha vigyázol rá, sokáig nagyon szép maradhat, nekem két évig tökéletesen működött, az utóbbi időben kezdtek elengedni a varratok, illetve törtek ki a csatokból fogak. Ezeken felül nem lehetett rá panaszom.
Második próbálkozás - nanogyűrűs illesztés
Egyáltalán nem tartom magam egy hiú nőnek, tényleg csak a hajam az, ami fontos, mert ha az szép, jól érzem magam a bőrömben. Épp ezért órákat, napokat, heteket töltöttem azzal, hogy utánanézzek, ha be akarnám rakatni állandóra a póthajat, milyen módszerrel kellene, hol, mennyit, hogyan.
Miután a csatos változatnak nálam lejárt a szavatossága, és meguntam a mindig berakosgatást, valamint - ahogy említettem - a csatok és a tresszelés is kezdte megadni magát, úgy gondoltam, nem csináltatok megint ilyen átmenetit, hanem akkor legyen kövér az a lúd, és csináljuk nagyban. Sokan javasolták nekem a hőillesztést, és ugyanennyien le is beszéltek róla. Szerintem igazából mindegy, milyen technikával készítteted, a lényeg inkább az, hogy ki a szakember. Sajnos sok olyan van, akit a szakmában kevésbé ismernek el, és a végeredmény nem lesz kielégítő. Miután számos oldalt átböngésztem, végül visszatértem a gyökerekhez, és ott kértem tanácsot a témában, ahol a póthajat is vásároltam. (Tekintve, hogy a minőséget a póthajjal garantálták és megbízhatóak voltak, így a fodrászokat illetően is rájuk bíztam magam.) Az ország legjobb szakembereit sorolták fel nekem, illetve ajánlották a nanogyűrűs felrakást, ami minden szempontból szimpatikus volt nekem. A hőillesztéssel ellentétben ennél nem rövidül a haj újrarakásnál, nem kell újratincsezni (csak bizonyos idő után), ugyanazt a hajat kétszer-háromszor változtatás nélkül újra vissza lehet tenni. Kis gyűrűkkel kapcsolják a tincseket a saját hajhoz, de mivel ezek a gyűrűk tényleg nagyon picik és olyan színűek, mint a hajad, ezért bármilyen frizurát tudsz viselni ezzel a tecnikával is. Egyetlen hátránya, hogy fémérzékenyek nem alkalmazhatják.
.webp)
Ez tűnt a leglogikusabb változatnak. Varratni nem akartam, mert az kb. ugyanolyan érzés, mint a csatos verzió, annyi, hogy nem tudom kivenni. Felhívtam a fodrászt, Kittit, aki mestere a nanogyűrűzésnek és egyébként a hosszabbításnak, és kaptam is időpontot. Ott kicsit beparáztam, jól döntöttem-e, de utólag azt mondom, hogy igen.
Összesen 120 tincs került a hajamba. Érdekes, hogy a fotón úgy tűnik, mintha látványosak lennének ezek az illesztések, de a valóságban nem így kell elképzelni, semmi nem látszik. Számomra nagyon fontos volt, hogy a végeredmény természetes legyen, ezért kértem, hogy lépcsőzetesen helyezzük fel a tincseket. Két hosszúságot helyeztünk fel, oldalra a rövidebb, hátra a hosszú fokozatokat. Nagyon jó érzés volt, hogy az egész úgymond "hozzám tartozik", és nem kell folyton kivenni, berakni.
.webp)
Az ápolását tekintve úgy a legegyszerűbb - a fodrász javaslatát követve -, ha a haj tetejét mossuk meg többször (ahányszor szükséges) egy héten, az egész mennyiséget pedig csupán hetente egyszer. Így elkerüljük a gyors rasztásodást az illesztéseknél, és a hajhagymáink sem sikítanak.
Összességében azt gondolom, jó döntést hoztam. A nanogyűrűs megoldás kényelmes is (nekem csak első éjszaka volt egy kicsit furcsa érzés), ráadásul két és fél-háromhavonta elég újrarakni. Ha időközben változna a véleményem, szólok, de egyelőre ajánlom.
Póthaj forrása: Erika hajker
Fodrász: Takács Kitti
Fotók, leadfotó: Femcafe
Oldalak
Hasonló cikkek
