Fashion&Beauty

Ez a testrészünk mindig elárulja, hány évesek vagyunk

Az arcunk mellett a kézfejünk is sokat elárul a korunkról, de míg az arcápolással napi szinten foglalkozunk, a kézre sajnos általában nem sok időt szánunk. Pedig a kezünk is rengeteg külső hatásnak van kitéve, ugyanúgy megjelenhetnek rajta ráncok, foltok és idővel a bőre is öregszik, megereszkedik. A kézfej finom, puha bőrére érdemes tudatosan odafigyelni, de akkor sem elkeseredni, ha már elindult az öregedési folyamat - hívja fel a figyelmet dr. Széchenyi Kornél, orvos-esztétikai specialista.

A kéz árulkodik

A kézfejünket borító bőr nagyon vékony, így könnyebben kiszárad, és a ráncok, foltok is korán megjelenhetnek rajta. Az idő előrehaladtával folyamatosan veszít nedvességtartalmából, valamint rugalmasságából, ennek pedig látható jelei lesznek. Tévesen azt hihetjük, hogy a kézápolásra kizárólag télen van szükség, de ez nem igaz, a kezünk az év egészében komoly külső és belső hatásoknak van kitéve: a UV-sugárzás is a bőr öregedését idézi elő, ráncosodást és a májfoltok kialakulását okozva, de állhatnak a háttérben genetikai és hormonális okok is, esetleg vitaminhiány. Az sem mindegy, hogy milyen kozmetikumokat használunk, kesztyűben vagy anélkül alkalmazzuk-e a tisztítószereket, vagy mennyi folyadékot fogyasztunk egy nap.

„A bőr állapotát többek közt a kollagén-tartalma határozza meg, melynek a kötőszövetek kialakításában, a bőr rugalmasságának megőrzésében és a nedvesség felszívásában van komoly szerepe. Bőrünk a kollagén és az elasztikus rostok megfogyatkozása miatt fokozatosan elvékonyodik és a rugalmassága is csökken, miközben a hialuronsav mennyiségének csökkenése miatt egyre szárazabb lesz, és jól láthatóvá válnak a ráncok” -mondja a Budai New Beauty Orvos-Esztétikai Központ vezetője. Az ösztrogénnak is fontos szerepe van, mivel előnyösen hat a bőr vízháztartására. „A menopauza alatt azonban csökken a mennyisége, ez pedig a bőr szerkezetében szintén változásokhoz vezet. A bőr alatti zsírszövet vékonyodik, a kötőszövet veszít rostos szerkezetéből, és a vizet sem képes ugyanúgy megtartani” – teszi hozzá a szakember.

A külső hatások is felelősek a bőr változásáért: a kézfej ki van téve az UV-sugárzásnak; a dohányzás érkárosító hatása először a periférikus érrendszeren jelentkezik, így a kéz hajszálereiben is romlik a keringés, ami miatt könnyebben alakulnak ki foltok, bevérzések, de az alkohol vagy az egészségtelen életmód is hozzájárulnak a bőr korai öregedéséhez.

A kéz mutatja, hány évesek vagyunkA kéz árulkodik a korunkról

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.