Hihetetlen, de igaz: Ezen a testrészükön hordják a jegygyűrűt Indiában
Elég bizarr szokás.
Furcsa szokások
India tele van olyan furcsaságokkal, amiket még feldolgozni is nehéz. A különleges dél-ázsiai országnak számos különös népszokása van, hiszen 330 millió istenben hisznek, itt van a legnagyobb aranyfelhasználás a világon, híresek öltözködésükről és orrpiercingjükről is. Viseletük rendkívül színes és díszes, emellett a gyász színe itt nem a fekete, hanem a fehér, mely a tisztaság jele. De nem csak ebben térnek el a világ többi országának hagyományától, a jegygyűrűjüket ugyanis teljesen máshol hordják, mint mi.
Különös jegygyűrűk
Míg nálunk az a szokás, hogy a gyűrűt a a bal kezünk, majd házasság után a jobb kezünk gyűrűs ujján viseljük, addig Indiában egészen máshol van a helye. Ebben az országan ugyanis a gyűrű a jobb láb második lábujjára kerül, ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő kerül rá. Ez a hidelem szerint egészséges terhességet eredményez majd, és a gyűrűnek mindenképp ezüst színben kell pompázni, annak ellenére, hogy szinte mindent arannyal díszítenek. Valószínűleg mindannyiunkban felmerül a kép láttán, hogy mégis miért pont oda húzzák fel a jegygyűrűket, ám erre egyszerűbb a válasz, mint gondolnánk. Az a magyarázata, hogy a lábat tekintik a legalázatosabb testrésznek. A képet elnézve azért elég furcsán néz ki.
Íme a jegygyűrűk Indiában:
Sokan támadják a külseje miatt, de ő nem törődik a rosszindulatú megjegyzésekkel.