Fashion&Beauty

Interjú Mácsár Andreával - "Azt csinálom, amit szeretek"

Hol adod el a legtöbb ékszert?

A bolt és a két weboldal arányosan oszlik meg, hazai vásárokra nem járok. Talán a nemzetközi vásárok vonala megy nekünk a legjobban, de sok hotellel is van szerződésünk. Persze a bolt és a webshop két külön dolog, mert a választék is egészen más.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nyitni szeretnék a külföld felé, bár már most is 10 országban árulok, ezért nem vagyok elégedetlen. Nagy vágyam, hogy a Mácsár Andrea, mint ékszermárka közismert legyen. Jó lenne, ha annyi megrendelést kapnék, amit már nem bírnék egyedül ellátni. ha ez így lenne, megszüntetném az alsó szinten található boltot, hogy az is műhely legyen, és megváltozott munkaképességű embereknek szeretnék munkát adni.

Mit tartasz a kézműves szakma legnagyobb kihívásának?

Az elején megfogadtam, hogy a lányoktól nem veszek el időt, de néha persze előfordul, hogy nem én, hanem az apukájuk megy értük. Azonban nincs bébiszitterünk, mindent megoldunk ketten a férjemmel, így még ezt sem nevezhetném nehézségnek.

Milyen kreatív irányvonal érdekel még?

A lakberendezés még egy szimpatikus irány, nem hiába érdekeltek a foltvarott lámpaburák is.

Mit tartasz a munkád legnagyobb előnyének és hátrányának?

Nagy előny a rugalmas időbeosztás, az, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és még meg is tudok élni belőle, ezért nagyon szerencsésnek is érzem magam. Van egy családom, aki teljes erővel támogat, a férjem mindig mellettem áll. Előfordult már, hogy egy nagyobb megrendelésnél besegített varrni, gyöngyöt fűzni, azt hiszem erre csak nagyon kevés férfi képes. Hátránya? Most nem jut eszembe egy se.

Mi volt az eddigi legnagyobb elismerésed?

Egyrészt a nemzetközi megmérettetések, amikor a stand előtt tömeg áll. Nemrég megkaptunk a best shop elismerést is, sőt sztárok is szokták viselni az ékszereimet, például Ördög Nóra sokszor visel általam tervezett ékszert. Persze, ami a legjobban esik az az, amikor egy vásárló elégedett és többször is visszatér.

Találkoztál már valamilyen extrém kívánsággal vagy érdekes megrendeléssel?

Egyszer egy német vevő keresett meg, hogy a rajta található tetoválást vigyem fel ékszerre. Módszeres volt, de megoldottuk.

Melyik darabot szereted a legjobban?

Inkább sorozatot mondanék, a hímzett a kedvencem, bár már kezd lecsengeni a divatja. Tavaly februárban készült az első darab, de még mindig ez a kedvencem.

Van olyan darab, amitől nem tudsz megválni?

Sok ilyen volt az elején, az első garnitúrából még most is rengeteg megvan otthon, de már megtanultam elengedni ezeket a darabokat. A boltban is általában mindig az kell a vásárlónak, ami éppen az én nyakamban van. Egy németországi kirándulásunkon egy kávézóban ücsörögtünk, mikor odajött egy hölgy, hogy honnan van az ékszerem. Az egyik pávás darab volt rajtam, mondtam, hogy én készítettem. A hölgy erre megkérdezte, hogy mennyi, mire közöltem, hogy nem eladó ez a darab, ám amikor 200 eurót ajánlott érte, elfogadtam az ajánlatát.

Kinek terveznél szívesen, illetve kikkel dolgoznál szívesen együtt?

A Szex és New York főszereplőjének, Sarah Jessica Parkernek örömmel készítenék ékszert. Együttműködéseim most is vannak, csak hogy néhány példát említsek: a Silkyway kézzel festett selyemsálaihoz készítek gyűrűt, fülbevalót, karperecet. Az URBAN : EVE bloggerével is van egy közös kollekcióm, a blog grafikája után készítünk darabokat, sőt egy francia kozmetikai céggel is együtt dolgozom.

Mit szeretnél elérni az elkövetkező 5 évben?

Szeretném, hogy bővüljön kicsit a vállalkozás, de csak addig, amíg én tudom koordinálni, hisz csak akkor vagyok nyugodt, ha a vásárló olyan ékszert kap, ami az én kezeim közül került ki. Több nyelven működtetni a webshopot, nemzetközi design vásárokon részt venni, a viszonteladói hálózatot bővíteni.

Mit szólnál hozzá, ha a lányaid bejelentenék, hogy ők is ékszertervezéssel szeretnének foglalkozni?

Már most is ezt mondogatják, így lehet, hogy szép lassan családi vállalkozássá alakulunk.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Fashion&Beauty
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.