Fashion&Beauty

Egy magyar divattervező sikere – Az Imola divatmárka megálmodója

Barta Noémi Imola az Imola divatmárka megálmodója és tervezője. A fiatal lány tehetségével és elszántságával már bizonyított a szakmában.

Mikor és miért kezdett el érdekelni a tervezés, hol tanultad a szakmát?

Noémi: Nem születtem Fiskars ollóval a kezemben, ahogy ezzel a mondattal sok tervező utal arra, hogy már fiatal korában megnyilvánult a tehetsége. Gyermekkoromban is szerettem rajzolni, de komolyabban nem foglalkoztam vele. Érettségi után egy OKJ-s gazdasági menedzser képzésre jelentkeztem, de ez nem állt közel hozzám, ezért végül nem is fejeztem be. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje végre valami olyasmit tanulni, amivel szívesen foglalkoznék. Divattervezői szakképesítést a Forrai Magániskolában szereztem. Elsősorban azért iratkoztam be a divattervező szakra, hogy megtanuljak varrni, de a második év végére már láttam, hogy ennél több is van bennem, és még hosszú út áll előttem. A tervezés egy olyan szakma, amiben folyamatosan tanul és változik az ember.

Inspirált valami vagy valaki, hogy ezt a pályát válaszd?

Noémi: Egy pár éve már erőteljes késztetést éreztem, hogy saját vállalkozásba kezdjek, és ez a pálya tökéletes ötvözete a kreatív alkotó munkának és az üzletnek. Művészléleknek tartom magam, sokféle művészeti ág érdekel, jó néhányat ki is próbáltam közülük, de korábbi gazdasági tanulmányaim a mai napig is nagy segítségemre vannak az üzleti életben, például a marketing és üzleti kommunikáció, csak hogy a két leghasznosabbat említsem.

 

Miért az Imola név mellett döntöttél, amikor elnevezted a márkát?

Noémi:
Sokan a teljes saját nevüket használják, de szerintem ez unalmas és elcsépelt. Ezért valami olyat szerettem volna, aminek van is hozzám köze, de mégsem a teljes nevem.


Van témája a kollekcióidnak? Mi az, ami megihlet?


Noémi:
Mindig van egy hangulat, ami köré felépítem az adott kollekciót, nem nevezném témának, vagy konkrét forrásból eredő inspirációnak, de az adott évszaknak fontos szerepe van benne. Nagyon figyelek a belső hangomra és érzéseimre, amit a színek és a formák keltenek bennem, így döntöm el, hogy milyen lesz a végeredmény.

Hogyan készülnek a ruhák?

Noémi: Én varrom őket, bár a következő kollekcióm elkészítésében már igénybe fogom venni varrónő segítségét, mert sokszor bonyolultabbak a terveim, mint amit én meg tudok valósítani, és korlátok közé szorít, hogy úgy kell terveznem, hogy azt el is tudjam készíteni.

 

Kiknek készülnek a ruhák? Ki a célközönség?

Noémi: Igényes fiatal nőknek tervezek, akik szívesen viselnek olyasmit, ami kicsit különlegesebb a konfekció termékeknél, és emellett szép is. Formailag általában klasszikus vonalakat követek, amiket az emberek a hétköznapokban szívesen viselnek. Nincs értelme túl extrém ruhákat tervezni, mert senki sem fogja hordani őket.


Hol lehet megvásárolni az általad készített dolgokat?

Noémi: Személyesen nálam, vagy online a Meska boltomban (ahol a kézműves termékek online megvásárolhatóak a készítőktől). Szeptember közepén pedig Komáromban egy többnapos vásár keretein belül is vásárolhattak tőlem a látogatók.

Mesélj erről a komáromi vásárról! Milyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtál?

Noémi: Első alkalommal rendezték meg a „Kreatív ipar” kiállítást és vásárt, uniós forrásból. 500 pályázóból 350 került be, ezért is tartom rendkívül megtisztelőnek, hogy Magyarországról a kategóriámból engem választottak. Körülbelül 10 000 látogató fordult meg a Monostori erdőben szeptember 15-18 között megrendezett vásáron. Elsődleges célom az volt a rendezvényen, hogy személyes kapcsolatot alakítsak ki a vásárlóimmal, és széles körben megismerjék az Imola márkát. Ugyanakkor a szakmabeliekkel való kapcsolatteremtést legalább ilyen fontosnak tartom, hiszen később ezekkel a kiállítókkal üzleti partnerséget is kialakíthatunk, legyen szó bőrművesről, cipőkészítőről, vagy selyemfestőről.


Mik a jövőbeli terveid, mi a célod az Imola márkával?

Noémi: Egy nagy divatházat szeretnék létrehozni, ahol a tervezők váltogatják egymást, vagy csapatban dolgoznak. Én szívesebben foglalkozom a márka és az üzlet felépítésével, és így lehetőséget teremtenék azoknak a tervezőknek a sikerre és a tehetségük megmutatására, akiket egyáltalán nem érdekel a márkaépítés szárazabb része. Rengeteg nagyon tehetséges magyar tervező tűnik el a pályáról azért, mert csak a dolog művészi oldala érdekli őket és nem hajlandóak, vagy egyszerűen nem képesek a termékeik eladásával foglalkozni.

 

A galériában megnézhetitek a 2011-es nyári kollekcióról készült képeket!

 

Photo: B.Molnar Photography
Photoshop: Milan Barta
Model: Bori Fehér
Hair&Make up: Edina Fehérvári

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Sztárok
David és Victoria Beckham beragyogták a Buckingham-palotában tartott állami bankettet, a róluk készült fotók alapján pedig kijelenthető, hogy ők is pont olyan előkelők voltak, mint bármelyik magas...
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...